Trokán Péter: Kell a tudás, a bot magától nem fogja meg a halat

Trokán Péter: Kell a tudás, a bot magától nem fogja meg a halat

Áder János
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 30. 16:30
A pecázás a sztárokat is megfertőzte. Színészek, zenészek, sportolók ragadnak botot, hogy kikapcsolódjanak a vízparton. Ezúttal egy régi motorossal, a Jászai Mari-díjas színésszel, Trokán Péterrel beszélgettünk.
K. D.

Kis túlzással horgászbottal a kezében született a Jászai Mari-díjas színész, Trokán Péter, aki több mint 70 éve hódol ennek a csodálatos hobbinak. Nem véletlen, hogy színésztársai előszeretettel kérnek tőle tanácsokat, még a köztársasági elnöknek, Áder Jánosnak is van közös története az elismert művésszel.

Halad a korral

– Mióta élek, azóta horgászom. Kezdetben a barátaimmal pecáztam a Dunán. Nem volt szinte semmink. Egy botra erősítettünk damilt, meghajlítottuk a gombostűt a horognak, az úszónk pedig gyufa volt, így szedegettük ki a sneciket – fogalmazott a Borsnak Trokán Péter, aki haladt a korral, és manapság már a legmodernebb technikával csalja horogra a halakat. Ettől függetlenül, hiába a legszuperebb botok, orsók, horgok, semmit nem ér, ha az ember nem tud horgászni. Sokkal fontosabb a tudás a felszerelésnél, hiszen a bot magától nem fogja meg a halat.

Keresi a halat

A 75 éves színművész a mozgalmasabb peca híve, szereti keresni a halakat, éppen ezért az úszós módszer a kedvence.

– Azért szeretem, mert itt rögtön kontaktba kerülök a hallal. Például, ha nekimegy a zsinórnak, akkor tudom, hogy ott van az etetésem körül, csak más csalit kell felkínálnom – tette hozzá a Jászai Mari-díjas színész.

– A bojlizást viszont sosem próbáltam. Számomra túlságosan unalmas. Nem én irányítok. Beetetek, bedobom a felszerelésemet, és várom, hogy megérkezzen a hal. Úgy gondolom, a horgászat ennél többről szól. Éppen ezért gigantikus fogásokkal nem büszkélkedhetek: egy 11,7 kilós ponty a rekordom. De sosem az volt a célom, hogy kapitális kopoltyúsokat zsákmányoljak. Nem is értem, hogy mi ez az őrület. Most mindenki csúcsokat akar dönteni, nem sajnál se időt, se pénzt, hogy 20-30 kilós pontyot tartson a kezében.

Kezdődik a túra

Trokán Péter nemcsak a belföldi vízeket kedveli, hanem külföldre is szívesen ellátogat. Színésztársaival több mint tíz éve jár rendszeresen Norvégiába pecázni, ahol laposhalakra horgászik többek között a Kossuth-díjas Reviczky Gáborral.

– Kedden indulunk. Sajnos tavaly megszakadt a hagyomány, a koronavírus-járvány miatt nem tudtunk elutazni, de idén összejön – zárta a horgászat nagykövete, akinek 32 kilós laposhal a rekordja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.