Celeb

Agyérgörcsöt kapott a népszerű magyar zenész

Bors

Létrehozva: 2021.07.19.

Eddig elképzelhetetlen volt tabáni koncert Török Ádám és a Mini nélkül. Az énekes-fuvolista és csapata indította el ugyanis a budai hegyoldalban rendezett ingyenbulik hagyományát, és a neve összeforrt a Tabánnal. A Mini idén mégis kimaradt a fesztivál programjából.

Török Ádám agyérgörcsöt kapott, és kórházba került – terjedt el a hír a napokban a neten, miután a Mini neve lekerült a Tabáni Fesztivál plakátjairól. A hír igaz, de a zenészt valójában hetekkel ezelőtt döntötte ágynak a betegség, és ma már otthon lábadozik.

Valóban az egészségi állapotom miatt nem léptünk fel tegnap. Az agyérgörcs ijesztő betegség, de nem olyan súlyos a helyzet, mint amilyennek hangzik – mondta el a Borsnak a fuvolista. – Rendkívül kellemetlen szédülés és hányinger lett az utóhatása, ami hetekre ágynak szegezett, szerencsére már egyre gyakrabban kelhetek fel, lassan, de biztosan javul az állapotom.

Ádámnak szerencséje volt, a roham után gyorsan jött a segítség.

A legjobb orvosok kezébe kerültem. Amikor a betegségemnek híre ment, hamar előkerültek az orvos barátok, ismerősök, még egy külföldön élő professzor is segített, így nemzetközi konzílium döntött a kezelésemről. Kaptam néhány gyógyszert, de a szakemberek szerint talán még a piruláknál is fontosabb, hogy türelmesen kivárjam a teljes felépülésemet. Bevallom, a türelem nem tartozik a legfőbb erényeim közé, de most igyekszem szót fogadni. Már lá­tom a fényt az alagút végén: ha a jelen­legi ütemben gyógyulok, augusztusban már újra fújom a dalt és a fuvolát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715103018
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715103018
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197128_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715103018
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715103018
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715103018
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715103018
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715103018
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch