Celeb

A rajongók szerint ez a korábbi exatlonos lehet Palik László új párja

Bors

2021. július 23. péntek 20:20

Évek óta az Exatlon körforgásában él Palik László, nem csoda, hogy a stábból választott párt magának. Sokak szerint új kedvese nem más, mint a Kihívók tavalyi sztárja, az idén már stábtagként Dominikán dolgozó Cservenák Alexandra.

Forrás: TV2

Hetek óta más sem foglalkoztatja az embereket, hogy mi lesz a válófélben lévő Palik-Marsi házaspár további sorsa. Kibékülnek, vagy már menthetetlen a házasságuk? Mint azt a Bors megírta: a két televíziós kapcsolata 16 év után került olyan mély hullámvölgybe, hogy a végleges szakítás mellett döntsenek. Információink szerint keményen dolgoztak házasságuk megmentésén, de már nem sikerült. Májusban Marsi Anikó már válási papírokkal utazott férje után Dominikára, ahol már harmadik éve tölt közel fél évet az Exatlon miatt.

Sőt a múlt héten már arról szóltak a hírek, hogy már mindketten újra szerelmesek. A HOT! Magazin azt írta, hogy Marsi Anikó Szulák Andrea volt férjével boldog újra. Majd nem sokkal később Palik László új kapcsolatára is fény derült. A Blikk úgy tudja, hogy Palik László nem ment messzire a szerelemért, szívét az Exatlon korábbi versenyzője, egy nála jóval fiatalabb sportoló hölgy rabolta el.

A sport reality több százezres rajongótábora rögtön találgatásba kezdett, hogy kiderüljön ki az a csinos nő, aki a műsorvezető új kedvese lett. A nézők szerint nem is lehetne egyértelműbb, hogy a kiválasztott az a Cservenák Alexandra, aki a második évadban a Kihívók csapatában versenyzett. A személyi edzőként dolgozó 30 éves Szandi idén ugyanis idén már a stáb tagja volt, szoros együttműködésben a műsorvezetővel. Az is mellette szól, hogy Szandi imádja a gyerekeket, öt testvér mellett cseperedett fel, legkisebb öccse, Jákob Down-szindrómával jött világra. Ráadásul Palik fiait is ismeri, többször találkozott velük a forgatásokon.

Az olvasói szavazás eredménye:

Ön szerint melyik volt exatlonista Palik László új kedvese?

  1. Cservenák Alexandra – 61 százalék
  2. Papp Dorci – 24 százalék
  3. Gelencsér Tímea – 15 százalék.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16068061_auto_resized.jpg
origo.hu

Mikor robbanhat ki a harmadik világháború?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15857_resized.jpg?avcount=1686045609
origo.hu

Itt van minden Opitz Barbi botrányairól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067744_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Véget ért a nyár: 19 vármegyére adtak ki riasztást zivatar miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16066586_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nyilvánosan alázták Szoboszlait, zseniális választ adott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16065491_auto_resized.jpg
vg.hu

Aggódhat a Nyugat: összezárt az OPEC Oroszország mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15858_resized.jpg?avcount=1686045609
origo.hu

Drámai katasztrófa: hatalmas robbantás Ukrajnában, menekítik az embereket - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16065546_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. június 6.: a Nyilas új útra talál, a Halakat az intuíciója vezeti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15820_resized.jpg?avcount=1686045609
life.hu

Multifokális lencse 50% kedvezménnyel (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15830_resized.jpg?avcount=1686045609
hirfm.hu

Elindult Magyarország legújabb rádióállomása! Hallgass bele!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15817_resized.jpg?avcount=1686045609
life.hu

A bőséges folyadékbevitel is lehet a hólyaghurut ellenszere(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15861_resized.jpg?avcount=1686045609
vg.hu

Állásbörze a város felett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/BEQRnJ8xrmCJVJDda6UDTiMJC7ZVH2V6pWXZrzZbrPE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZkZDU0NmI5NTM1NTQ5MTJhMzIxNGEyMmI4ZjJjMWM0.jpg
Botrány

Szexbotrányba keveredett a magyar énekes: Örömlányokkal csalhatta a feleségét

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/3feKO9VydhlGg0Vk9CR2pKYDGhvzA4jLyrE0Wl6n-_M/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE4NTEzMTNiZWVjMzRiMWU4NTE2ZDEyNmE4OTY0NDVl.jpg
Omlásveszély

Kifakadt Cinthya Dictator: Életveszélyes, ami a VI. kerületben zajlik!