Celeb

Olyan bámulatos popsit villantott Som-Balogh Edina, hogy istennőnek nevezték - fotó

Bors

Létrehozva: 2021.07.05.

Som-Balog Edina számára fontos, hogy a férje szemében vonzó és kívánatos maradjon. Nincs túl nehéz dolga, hiszen az alakja lenyűgöző. Persze azon túl, hogy jó a genetikája, megdolgozik érte.

 „Mint egy istennő” – írta valaki Edina Instagram-posztja alá, miután kirakott magáról egy, a tökéletes fenekét megmutató képet. A látványt tovább fokozza a színésznő napbarnította bőre, illetve az a kék bikini, amely láttatni engedi, milyen formás a teste. Követői örülnek annak, hogy nem rejti el bájait, de miért is tenné?



– Nem vagyok elégedetlen magammal – nyilatkozta a Borsnak tavaly Edina, aki szerint önmagában a szépség kevés, hiszen az elsősorban belülről fakad.
Sok szép nőt ismerek, aki rosszindulatú, szomorú, meggyötört, folyton elégedetlen, ez a külsőn is megjelenik. Ha az ember arra vigyáz, hogy lelke tiszta maradjon, az meglátszik a mosolyán, a kisugárzásán.

Noha, nem szereti országnak-világnak mutogatni magát, márciusban elvállalt egy olyan fotózást, ahol szexi fehérneműben kapták lencsevégre. A csodás alakját megörökítő képek közül néhányat a rajongóival is megosztott, és pillanatok alatt lájkok és hozzászólások ezrei záporoztak a bombázó anyukára.

Mondhatnánk, hogy Edinának könnyű dolga van, hiszen 2003-ban Miss Hungary lett, de ő nap mint nap tesz azért, hogy megőrizze a szépségét.

Rendszeres sportol, emellett időnként személyre szabott szépészeti kezeléseket vesz igénybe, igaz, egyelőre csak az arcán. Nem tagadja, elgondolkodott már azon, min változtatna magán, de 36 évesen még nem tervezi, hogy plasztikáztat. Mivel 6 évig szoptatott, egyedül azt fontolgatja, hogy a megcsináltatja a melleit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714955711
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181751_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez igen! Marsi Anikó a saját kezével újítja fel a házát - Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714955711
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187396_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183918_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a bűvész, aki egy tízmilliós autót nyert a Zsákbamacska adásában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/TgyzLcaO8qOnkA1Pni0WHARg7IOPRTZNBWRy77VQm74/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNTQzNDc5NGM3YTQ4ZDRiYzZkYWYzOTdlNzEyYWQ0.jpg
Aggodalom

Megszólalt Madár Vera: elárulta a ma 43 éves színésznő, miért tűnt el