Becsületesen ki akarta várni az ismerkedéssel Schmuck Andor, amíg megkapja a bíróságtól a házassága felbontásáról szóló ítéletet. Bár még június elején kimondták a sármőr válását, a hivatalos papírokat csak pénteken kapta kézhez. Így tehát már elvi akadálya sincs annak, hogy újra szerelembe essen.
Eddig azért nem szerettem volna randizni, mert nem akartam megsérteni Esztert. Most már viszont nyitott szemmel járok, készen állok arra, hogy ismerkedjek
– mesélte a Borsnak Schmuck, aki már azt is tudja, min fog változtatni a következő kapcsolatában.
Anyukám mindig azt mondta, hogy túl korán kértem meg a feleségeim kezét. Eddig ez mindig este történt, így abban már biztos vagyok, hogy a következő lánykérést reggelre időzítem
– viccelődött a Tisztelet Társaságának elnöke.
Schmuck Andor még tanácsot is adott azoknak, akik hasonló cipőben járnak, mint ő.
Tapasztalni kell, és csak azután eldönteni. De nem szabad hatalmas elvárásokat állítani, mert annak csalódás lesz a vége
– osztotta meg életbölcsességét az expolitikus.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.