Sáfrány Emese eddig nem siettette az aktív testmozgás megkezdését, mert elegendő időt akart szánni kisbabájával az összhang megteremtésére, és saját szervezetének a regenerálódására.
Egész életemben sportoltam, a napjaim szerves része volt a mozgás. Ám már a várandósságom utolsó egy-két hónapjában sem tornáztam. Egyszerűn, mert nem esett jól. Ha letelik a hat hét, fokozatosan ismét edzésbe állok. Először csak jógával és pilates-szel kezdem el
– mondta a Bors érdeklődésére a csinos kismama.
Az egy hónapos Nolen kiegyensúlyozott kisbaba, és szépen kialakult már a napirendje is. A szülők a kisfiú igényeihez igazodnak. Nehézséget jelent, hogy a gyermek alvása hol hosszabb, hol pedig rövidebb. Így egy-egy átvirrasztott éjszaka után a Emese is fáradtabb. Ám mindig számíthat a párja, Ádám és a nagymamák segítségére.
– Nolent igény szerint szerint etetem, mindig megvárom, hogy ő jelezzen. Ez két-három órás időintervallumot jelent. Napközben is alszik. Ám ilyenkor nem sötétítjük el a szobát, és nem is járunk lábujjhegyen, hogy ne cserélje fel a nappalt az éjszakával. Kora este szoktam kivinni sétálni, és este kilenc óra körül van a fürdetés, utána egy kis játék és altatás – hangsúlyozta a kismama.
Már most látszik, hogy Nolen nagyon szereti a zenét, a gyermekdalokat. Már édesanyja méhében is ez vette körül, hiszen Emese rendszeresen járt énekórára.
Az éneklés kifejezetten leköti a kisfiamat. Figyeli, hogyan, honnan jön a hang. Rendkívül érdeklődő baba – fűzte hozzá Emese, akitől megtudtuk még, hogy Nolennek egyelőre még nincs külön szobája, így minden rezdülésére azonnal tudnak reagálni. A modell még a várandóssága idején úgy tervezte, hogy mire a kicsi megszületik kertes házba költöznek. Ám a baba a vártnál pár héttel hamarabb, június 20-án érkezett, így a költözés is csúszott. A gyermekágyi időszak leteltével, augusztusban erre is sor kerül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.