Celeb

Elképzelhetetlen lelki kínokat él át Hopp Csilla: sokkolta a rendőrség döntése

Bors

2021. július 14. szerda 05:00

Befejeződött a nyomozás L.L. Junior és Hopp Csilla elhunyt kisfiának ügyében. Meglepő fordulat történt: a rendőrség vádemelési javaslattal adta át az iratokat az ügyészségnek, mivel az édesanyát gondatlan emberöléssel gyanúsítják.

Hopp Csillát telefonon kereste a Bors munkatársa, ő azonban nem kívánt nyilatkozni. A hangjából egyértelműen érezhető volt, hogy az édesanya elképzelhetetlen lelki kínokat él át, és mély depresszióba esett. Halkan, lassan, alig érthetően beszélt, hangjából szinte eltűnt az élet. Érezhetően eluralkodott rajta a reményvesztettség, úgy tűnt, beletörődött a sorsába még akkor is, ha nem tudja, pontosan milyen ítéletet mondanak majd felette. Az édesanya ügyvédje megerősítette benyomásunkat.

Bár megpróbáltam felkészíteni Csillát erre az eshetőségre is, de természetesen rettenetesen felkavarta, hogy vádat emelhetnek ellene. Pedig nem ért minket váratlanul a döntés, hiszen ismerve az igazságszolgáltatás csikorgó gépezetét, ez a lehetőség is végig fennállt – mondta dr. Horváth B. Gábor, aki nem sokkal a nyilatkozata előtt beszélt telefonon Hopp Csillával.

Tilosban szaladt át

2019. augusztus 31-én az esti órákban Budapesten a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél, L.L. Junior és Hopp Csilla hároméves kisfia a piros jelzés ellenére átszaladt a zebrán, és egy arra haladó autó elütötte. Bár a sofőr jóval a megengedett sebességhatár alatt haladt, Dávidka életét a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni.

Bármilyen döntés is szülessen Hopp Csilla ügyében, az édesanyát a tragikus baleset gyakorlatilag életfogytiglani gyászra ítélte, hiszen ezt a szörnyű tragédiát nem lehet meg nem történtté tenni, Dávidka elvesztését valószínűleg soha nem fogja kiheverni.

Körtvélyessy Zsolt, L.L. Junior apósa lapunk munkatársától értesült róla, hogy Csilla ellen lehet vádat fognak emelni gondatlan emberölés megalapozott gyanújával. A színész döbbenten fogadta a hírt.

Kétségtelenül felelős egy kisgyermek haláláért. Ennek ellenére szerintem egy anyának önmagában már az is hatalmas büntetés, hogy elveszti a gyermekét. Ezt egyszerűen nem lehet feldolgozni. Hogy mi lenne számára a legméltányosabb ítélet, arra nem tudok választ adni – mondta a színész, hozzátéve: zavarban van, mert ez rendkívül kényes téma, amely sok szerettét érinti.

"Talán az lenne a legjobb, ha Junior megbocsátana neki, de Istenre kell bízni, hogy az anya bocsánatot nyerhet-e ebben az ügyben. Megmondom őszintén, jogilag nem látom át az ügyet. Természetesen azt szeretném, ha Csilla nem kerülne börtönbe, de nem kérdés, hogy a felelősséget vállalnia kell" – mondta Zsolt, aki Lacika miatt is aggódik.

Az ügyészségnek azt is figyelembe kellene vennie, hogy Csillának van egy kisfia. Lacika részben vele él, mert a szülők közös felügyelet mellett nevelik.

"Azt hiszem, ebben az ügyben nincs jó döntés. Ez hasonló szituáció, mint ami Bánk bán végén történik: az a legnagyobb büntetés, ha életben hagyják és nem büntetik meg."

L.L. Junior a fia halálakor teljesen összetört, a tragédia után nem sokkal el is vette gyermeke anyjától Lacikát, legidősebb gyermeküket. A zenész Csillát hibáztatta a tragédiáért, de a temetésen már egymás kezét fogva búcsúztak Dávidkától, s mára a rapper megbékélni látszik: többször is hangsúlyozta, hogy nem szeretné, ha fia édesanyja börtönbe kerülne.

Nem örülök a döntésnek. Sokkos állapotban vagyok, nem tudok többet mondani– közölte megtörten lapunk megkeresésére Junior, akinek hangján is hallatszott, hogy különböző érzelmek kavarognak benne.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15195015_auto_resized.jpg
origo.hu

Imádja meztelenül mutogatni a csodaszép melleit a világ egyik legszexibb sportolónője - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9127_resized.jpg?avcount=1665157809
origo.hu

Újabb szexbotrányba keveredett Azahriah szeretője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15195087_auto_resized.jpg
metropol.hu

Elképesztő stílusban tárgyalt a kukásokkal Mártha Imre, a budapesti közműcégek milliárdos vezére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15194707_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Oroszország kész gázt szállítani Európába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15193125_auto_resized.jpg
ripost.hu

Lebukott Meghan, nem is Diana a példaképe, hanem a botrányos elődje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15195375_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az amerikai nagykövet reméli, hogy „nem kell nyomást gyakorolni” Magyarországra a svéd és a finn NATO-csatlakozás ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9129_resized.jpg?avcount=1665157809
ripost.hu

Kínos baki: arcra esett a színpadon a magyar énekes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15194828_auto_resized.jpg
astronet.hu

A hétvége horoszkópja október 8-9.: a Hold-Neptunusz együttállása különleges megérzéseket hoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9124_resized.jpg?avcount=1665157809
mandiner.hu

Íme a Nestlé Purina zöld válasza a klímaváltozás mezőgazdasági hatásaira és a kilövő nyersanyag- és élelmiszerárakra(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9118_resized.jpg?avcount=1665157809
vaol.hu

Legyen a kiállítónk! – Október 25-én 9. alkalommal Vas Népe Állásbörze(x)

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/KZSUG4h3wCpXjBynIhWFAlQbFgWSYNHrmA8HNH-Fkko/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JmMmQ0ODQwYTAzOTRkN2NhMzE2NGQ0NWU1ZDZiZWNi.jpg
Koncert

Nagyon rossz állapotban koncertezett Vastag Csaba, el is botlott

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/ydQS6D4VeIY9oZPNOwNk_1oyvXt_TurYDH3YW4idzLg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhN2RhOWQzMmJkNjQ5ODdiYmUyZWZmZGU2OGEwZjdi.jpg
Döntés

Visszatérhet a Sztárban Sztár leszek! nehéz helyzetű kiesője? – Komoly döntés előtt áll a TV2