Fekete Dávid szándékosan nem találkozott ikerfiaival lecsukása óta: ez az oka rá

Fekete Dávid szándékosan nem találkozott ikerfiaival lecsukása óta: ez az oka rá

Fekete Dávid
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 29. 09:35
A sikkasztással vádolt énekes lecsukása óta nem látta gyerekeit.
Bors

Már közel három hónapja van letartóztatásban Fekete Dávid, akit akit több mint 100 milliós csalással, közokirat-hamisítással és tizenegy rendbeli vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. Az egykori megasztáros azóta sem látta ikerfiait, habár a törvény biztosítaná neki a láthatást – írja a Blikk.

A gyerekek az édesanyjuk felügyelete alatt vannak, az édesapjukkal pedig nem találkoztak, amióta letartóztatásban van

– nyilatkozta lapnak dr. Pikali Petra, az énekes felségének, Reginának ügyvédje.

Ugyanakkor úgy tudni, az énekes sokat gondol gyermekeire a börtönben.

Két kapcsolattartója van, az egyik az anyukája, rajta keresztül szokott érdeklődni a gyerekekről. Sok mindent el lehet mondani róla, sok mocskos dolgot művelt, de nagyon szereti őket és megviseli, hogy távol van tőlük. Ő is tudja, hogy a börtön nem gyereknek való hely, ezért nem is kéri Reginát, hogy vigye be hozzá őket – mondta egy névtelen ismerős a Blikknek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.