Napokkal a baleset után is még mindig arról beszéltek Hajdúböszörményben, hogy múlt csütörtökön a Kossuth-díjas színművész elütött egy biciklist az Újvárosi utcában. Bár a rendőri helyszínelés rajzait már az eső lemosta az aszfaltról, az ott élők még most is tisztán emlékeznek arra, hogy csütörtök délután szirénázva érkeztek a mentők és a rendőrök az egyébként csendes utcába.
A balesetről a Böszörményben hallottam nevű Facebook-csoporton több kép is feltűnt a szemtanúknak köszönhetően, melyből egyértelműen kiderül, hogy ismert személy okozta a balesetet. A vétkes sofőr Bezerédi Zoltán, akit számos kiváló színházi színdarab mellett a televízióból, az elmúlt évek igen népszerű sorozataiból, a Doktor Balaton, a Válótársak és A mi kis falunkból is jól ismerhetnek.
A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság közleménye alapján kiderült, július 15-én, 16 óra körül az Újvárosi utcában közlekedett egy személygépkocsi a 35-ös számú főút irányába. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a jármű vezetője, amikor a kereszteződéshez ért, az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére, a kijelölt gyalogos és kerékpáros átkelőhelyen nem biztosított elhaladási elsőbbséget egy kerékpárosnak, aki az ütközés következtében megsérült – írta a police.hu.
A Bors megkereste a színészt, aki nem kívánt az ügyben munkatársunkkal beszélni, vélhetően még most is a baleset hatása alatt áll. Vele ellentétben az utca lakói már több részletet is elárultak a gázolásról, hiszen amikor hallották a csattanást, azonnal az utcára siettek az ott élők. Kiderült, hogy egy igen balesetveszélyes kereszteződésről van szó, ahol nem először történik hasonló eset. Egy ott élő férfi, Imre szerint most ez a téma a környékbeliek körében.
A rendőrök által felfestett jelek sokáig látszódtak az aszfalton és emlékeztettek a történtekre. Nem akarok senki védelmére kelni, de a szóban forgó kereszteződés egyrészt nagyon forgalmas, másrészt az autósoknak különösen figyelniük kell a bicikliútra is. Itt szinte hetente történik kerékpáros baleset
– mondta lapunknak a hajdúböszörményi férfi.
Egy másik lakos elárulta, azt nem tudja, hogy mennyire komolyak a biciklis sérülései, azt azonban látta, hogy a mentő sietve távozott a kerékpárossal.
Nem hallottam sem csattanást, sem kiabálást, csak arra lettem figyelmes, hogy a mentő szirénázva érkezett a helyszínre. Amikor kiléptem az utcára, hogy mi is történhetett, a rendőrség már nagyban helyszínelt. Nem ismerjük a biciklist, valószínűleg nem az utcában, csak a környéken lakhat
– mondta Cs. Jánosné.
A balesettel kapcsolatban megkerestük a mentőszolgálatot is, hogy megtudjuk milyen sérüléseket szenvedett a biciklis.
– A helyszínre riasztott mentőegység egy fiatal férfit talált, aki az első helyszíni vizsgálatok alapján könnyebb sérüléseket szenvedett. Ellátást követően stabil állapotban szállították kórházba – tájékoztatta lapunkat az Országos Mentőszolgálat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.