Celeb

Felőrölték a negatív karakterek: gonosz szerepei miatt ivott Bezerédi Zoltán

Fái

Létrehozva: 2017.09.14.

Az előadások után nem tudott teljesen kibújni a karakteréből, és ez felőrölte. Mivel sokszor játszott rossz embereket, alkohollal oldotta a feszültséget.

Még a sokat látott újságíró, Veiszer Alinda álla is leesett, amikor beszélgető partnere, Bezerédi Zoltán szokatlan őszinteséggel vallott az alkoholizmusáról. A Kossuth-díjas színész-rendező mindenféle maszatolás, szépítés, csúsztatás nélkül, példaértékűen nyíltan, egyszerűen vázolta, miért nyúlt az alkoholhoz, és hogyan szabadult meg tőle. A róla elnevezett műsorban Alinda arról kérdezte a színészt: miért hagyta ki a Katona József Színházban a 2014–15-ös évadot? Miért nem kapott szerepet?

– Konszenzusos megállapodás volt, hogy én akkor nem kaptam. Ennek több oka volt – válaszolta Bezerédi, majd nagy levegőt vett és folytatta: – Elsősorban a pia. Ez egy komoly probléma, amivel küzdöttem, és akkor adtak egy kis pihenőidőt, hogy hozzam rendbe magam.

– Le akartál szokni az alkoholról? – kérdezte Alinda.

– Igen.

– Sokat ittál előtte?

– Látszott.

– Min?

– Rajtam látszott, hogy ittam.

A riporter szeme elkerekedett: – Nem gondoltam, hogy ezt fogod mondani. Megleptél ezzel a nyílt mondattal.

– A pályáján, mivel hullámzó ez az egész, történnek bizonyos események, amitől az emberben felgyülemlik, vagy megkérdőjeleződik valami, és akkor arra különböző módszerek vannak, hogy ezt hogy éld túl. Én akkor, abban az időszakomban az alkohollal próbáltam ezt orvosolni, és ez nem vált be – vallotta meg őszintén Bezerédi, majd arra is válaszolt, hogy pontosan mit akart orvosolni: – Nagyon nehéz, a hosszú távú színészetnek van több buktatója. Különböző ritmusokban, különböző szerepek érik az embert. Ez halmozódik, gyűlik. Elkezdtem rosszul érezni magam, mert nagyon sok rossz embert játszottam. Az egész pályámon jellemző volt, hogy kritikus embe­reket, sötét oldalakat hoztam, és ez visszahatott, nem tett jót. A nézőben sem az marad, hogy te egy jó színész vagy, hanem, hogy te ez vagy. Ez gyűlt össze bennem, és úgy éreztem, hogy ebből valahogy ki akarok lépni. Ez egy döntés volt, és ehhez kellett idő. Kaptam segítséget, de ez a döntés egy emberen múlik. Ezt csináltam abban az évadban, és már rendben vagyok. Absztinens vagyok, visszatértem.

Természetesen megkerestük Bezerédi Zoltánt, aki a Borsnak csak annyit mondott, hogy a témában nem tud hozzátenni semmit az elhangzottakhoz.    

Nehéz a szakítás az alkohollal

Kern Andrást egészségügyi problémái figyelmeztették arra, hogy abba kell hagynia a kávé- és alkoholfogyasztást, Hujber Ferenc pedig még orvosi segítséget is kért, hogy le tudja győzni függőségét. A Jóbarátok Chandlerje Matthew Perry lassan tíz éve teljesen tiszta, pedig a sorozat forgatása alatt többször kellett elvonóra mennie alkoholizmusa miatt. Az Oscar-jelölt Bradley Cooper 29 éves koráig keményen ivott, de mikor egy durva buliban alkoholmérgezést kapott, szakított szenvedélyével. Nicole Kidman férje, Keith Urban súlyos alkoholista volt, amikor a színésznővel egymásba szerettek. A kedvéért leszokott, de pár évre rá visszaesett. Kidman akkor megzsarolta, hogy elhagyja, azóta a zenész nem ivott egy kortyot sem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083584_auto_resized.png
origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711718114
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711718114
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711718114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról