Meggyötörte az élet a népszerű magyar színészt: Kifogytam a bőrömből, elmentek az izmaim

Meggyötörte az élet a népszerű magyar színészt: Kifogytam a bőrömből, elmentek az izmaim

Família Kft
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 17. 22:00
A Família Kft. legendás nagypapája koronavírus megbetegedése után a gyógyulás útjára lépett. Kilencvennégy évesen kezdett el gyúrni, izmait, erejét szeretné visszanyerni.
SM

A 94 éves Baranyi László januárban kapta el a koronavírust, tüdőgyulladással hetekig kórházban ápolták. Betegsége miatt több mint tíz kilót fogyott, legnagyobb bánatára pedig súlyvesztésével izmai is eltűntek. Nemrég két hetet töltött Hévízen családjával, a nyaralást pedig vidéki nyaralójukban folytatják.

Ábrahámhegyen pihenünk. Tavasszal azt kívántam, a járvány után ezt a nyarat is az unokámmal tölthessen. Az álmom valóra vált, mert itt van velünk a kislányom Zsuzsika és a már 17 éves kislánya is. Nagyon jól érezzük magunkat, csak a meleget viselem kicsit nehezen – mondta a Bors érdeklődésére Baranyi Laci bácsi, aki fegyelmezetten naponta súlyzót ragad, és emelgeti a kilókat.

A feleségem gondoskodásának köszönhetően nehezen, de sikerült visszaszednem néhány kilót. Sajnos nem úgy tudok már enni, mint régen, ami talán ebben a korban nem is nagy baj, mert a mozgás így sokkal könnyebb. Szép lassan, de biztosan próbálom magam „visszagyúrni” az életbe. Kifogytam a bőrömből, elment az izmom, az erőm a karomból. Minden nap súlyzózok, szépen fokozatosan igyekszem visszaépíteni. Hévízen volt medence is, amikor csak tehettem és bírtam, úsztam. Kitűztem magam elé egy célt, és minden nap kétszer oda-vissza végigúsztam a medencét. Az élet jól meggyötört, de nem adom fel! Iskolakezdésig maradunk Ábrahámhegyen, ha visszamegyünk Budapestre, megmutatom, mennyi izmosodtam – fűzte hozzá nevetve a színművész.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.