Celeb

Egy tanárnő alázta meg Tóth Verát: Abban a másodpercben összeomlott bennem a világ - videó

Bors

Létrehozva: 2021.06.02.

Megalázó élményéről vallott Tóth Vera, akiben mai napig élnek tanárnője szavai. Az énekesnő azt is elmondta, neki mindig top pasijai voltak

Tóth Vera a testszégyenítésről beszélt Szkiba Zsuzska Instagram-élő adásában. Ezzel kapcsolatban pedig egy traumatikus gyermekkori élményt is megosztott.

„Téged melegít a hájad” – mondta a tanárnő

Az énekesnő elmondta, volt egy olyan tanárnője az általános iskolában, aki mindig valamilyen megjegyzéseket tett a testalkatára az általános iskolában.

Van is erre egy sztorim, amikor egyszer mentünk színházba iskolabusszal, és az anyukám vett nekem egy babakék, vékonyan kötött aljat és egy hozzá tartozó, ugyanolyan színű inget, és nagyon ritkán éreztem magam szépnek akkoriban a sok-sok testszégyenítős beszólás miatt, de úgy indultam el, hogy én vagyok a legszebb. Odaértünk a színházba – ez télen volt – és úgy szálltam le a buszról, hogy nem volt rajtam kabát, és a tanárnő, aki vezette a társaságot, rám nézett, és azt mondta: „Verácska, vedd fel a kabátot!”, majd visszanézett: „Ja, neked nem kell, téged melegít a hájad”. Abban a másodpercben összeomlott bennem a világ, és ezek a szavak a mai napig visszatérnek, traumatizálják az embert – mesélte.

Hozzátette, a mai napig elevenen él benne ez a mondat. Majd arra is kitért, a középiskolában már nem bántották többet emiatt.

Mindig top pasijai voltak

Tóth Vera elmondta, neki soha nem voltak rossz pasijai, bár ahogy ő fogalmazott: „Tartalmi részében kifogott egy-két nárcisztikus hülyét”

Nem az volt a bajom, hogy nem tudok bepasizni, vagy nem kellek senkinek, nekem mindig top hapsijaim voltak, még úgy is, ha 50 kilóval voltam több. Mert egy jó kiállással, egy jó dumával, humorral, szépséggel, ápoltsággal meg tudsz fogni olyat, akik addig mondjuk csak cicababákkal voltak együtt – mondta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715107211
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715107211
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195816_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mutatjuk, mi lenne a választás eredménye, ha most vasárnap szavaznánk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196899_auto_resized.jpg
ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197740_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem tud megyei listákat állítani Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715107211
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715107211
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715107211
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715107211
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715107211
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"