Celeb

Szűz lányok kísértették meg Szikora Róbertet

Bors

Létrehozva: 2021.06.26.

Az R-GO énekese egyébként sosem volt csajozógép.

Forrás: Bors Archív

Szikora Róbert azon kevés hazai sztárok egyike, aki nagyon fiatalon megtalálta az igazit, és aki ki is tartott választása mellett annak ellenére, hogy évtizedeken át nagy volt a kísértés. Zsuzsával lassan ötven éve élnek boldogan. 

Lassan fél évszázada él szerelemben a felségével, előtte sem volt csajozógép? 

Életem párját valóban az általános iskolában néztem ki, de csak húszéves koromban kezdtem neki udvarolni. Azt azért leszögezhetjük, hogy egy húszéves  zenész az átlagnál kicsit több lehetőséget kap a lányoktól. Egyébként sosem voltam csajozógép.

Nálam fordítva történtek a dolgok, vagyis a lányok udvaroltak nekem, de ez szerintem majdnem minden zenésszel így volt a sikerek idején, amelyek nekem elég korán érkeztek. Az amatőr korszakom már tizenöt évesen elkezdődött. Az első fellépésemkor pedig nagyjából hetedikes lehettem. Összenyitottak két nagytermet, én pedig eljátszottam egy számot. 

Ekkor figyeltek fel önre a lányok?

Elég konkrétan… Szombaton volt a buli, és hétfőn a csajok meg voltak veszve. Teljesen másképp viselkedtek velem, mint előtte. Teljesen más ember lettem a szemükben. Az iskola legszebb lánya megvárt tanítás után, és megkérdezte, hogy hazakísérem-e, vagy hogy ő hazakísérhet-e engem.

Ezután bekerültem az One Word nevű zenekarba, és onnantól nem volt megállás. Rajzottak körülöttünk a csajok. Volt, aki csak a csomagjainkat akarta vinni, mi pedig hagytuk…

Mégis húszévesen évesen elkötelezte magát 

Tény, hogy egy zenésznél ritka, hogy nagyon fiatalon megtalálja élete szerelmét, és nemcsak fogadja az örök hűséget, de be is tartja a fogadalmát, de nekem akkora „ütést” adott a szerelem, hogy nem volt más választásom. Mindent elhomályosított az érzés, még a napot is, és ez az érzés máig velem, velünk van. 

Mit szóltak a rajongó lányok, amikor kiderült, hogy választott?

Sokan nem örültek, de Zsuzsika kiválóan kezelte ezt a helyzetet. Sosem volt féltékeny, mert tisztában volt vele, hogy soha nem tennék olyat, ami miatt elveszíthetem. Mi mindent feltettünk egy lapra, és jól döntöttünk. Leugrottunk egy szikláról, és nem tudtuk, hogy utána mi vár ránk, de negyvenhét éve lebegünk.

Szóval nem számított, hogy a csajok mit szólnak. Persze Zsuzsinak szembe kellett néznie sok intrikával. Voltak akik hazugságokat terjesztettek rólam, és sugdostak a fülébe, csak, hogy szétválasszanak minket, de egy idő után ezek a hangok elcsitultak. 

Voltak rajongói túlkapások?

Voltak persze, de ez együtt jár a rock and roll-lal, és nem is tartom számon a történeteket, mert egy idő után az élet része lett a sok furcsaság. Maradjunk annyiban, hogy a női rajongók egyel őrültebbek, mint a férfiak.

A lányok hihetetlen kreatívak, ha rajongásról van szó, és mindenre képesek, hogy a rajongásuk tárgyát valahogy megközelítsék. El sem hinnék mennyien írtak nekem levelet az elmúlt fél évszázadban azzal, hogy vegyem el a szüzességüket, pedig tudták, hogy ez lehetetlen. Félreértés ne essék, világ életemben megnéztem a csinos nőket és megnézem ma is, de ennél tovább sosem mentem, még csak el sem képzeltem soha, hogy mi lenne ha…

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132419_auto_resized.jpg
origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713267611
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133131_auto_resized.jpg
life.hu

Keanu Reeves teljesen új külsőt villantott: a színész meglepő frizurával jelent meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132223_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134537_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713267611
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131328_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi