Noha lassan már mindenki házaspárként tekint Rezes Juditra és Szabó Győzőre, akik 2003 óta vannak együtt, és már két közös gyermekük is született, sőt, hét éve megtörtént a lánykérés is, valójában sosem házasodtak össze. Mint Győző magyarázza: valahogy mindig elmaradt a dolog – de majd most!
– Hét éve jegyeztem el Juditot, de valahogy nem volt sürgős, hogy meglegyen az esküvő. Mindig volt valami, ami közbejött. Tavalyelőtt például átköltöztünk egy csodás házba, amibe minden pénzünket beleraktuk, akkor az volt a fontos, nem pedig az, hogy mikor lesz esküvőnk. Egyházi esküvő nem lesz, de szerintem idén nyáron már meglesz a lagzi, ám elképzelhető, hogy csak ősszel, vagy ha esetleg nagyon összejön az élet, akkor jövő tavasszal. A lényeg, hogy magunkat ismerve néhány hét alatt összehozzuk – árulta el a színész a Blikknek.
Ez utóbbi kijelentésével egyébként Szabó Győző arra utalt, hogy első feleségével, lánya, Bori édesanyjával is egyetlen hét alatt szervezték meg anno az eseményt.
– Nem akarunk nagy felhajtást. Sok vendég sem kell, inkább a bulin legyenek ott többen. Szerintem 50-60 fő lesz a vendéglistán, nem gondolom, hogy attól lesz jó vagy szép az a nap, hogy mennyien vannak ott. Laza, kötetlen bulit szeretnénk, lampionokkal, jó zenével és hangulattal. És ami a legjobb, hogy mind a három gyermekem ott lesz – mesélte Győző.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.