Celeb

Nem hiszi el, mi volt a vegetáriánus Sáfrány Emese beceneve

Bors

2021. június 8. kedd 16:30

Sáfrány Emese több mint másfél évtizede vegetáriánus. Ám ez nem volt mindig így: szinte hihetetlen, honnan indult.

Forrás: Facebook

Sáfrány Emese ma már elkötelezett híve az egészséges táplálkozásnak. Étrendjéből teljesen száműzte az állati eredetű ételeket. Ez nagy fordulatot jelentett számára, ugyanis igazi húsevő volt.

Csak azokat az ételeket voltam hajlandó megenni, amiben volt hús, kivéve a túrós tésztát.

Így ragadt rá a Husi becenév még óvodás korában. A húsok mellett a túros tészta volt a nagy kedvence, amit sok kristálycukkoral megszórva evett csak meg – fedte fel a titkot Insta-oldalán a légtornász.

Sáfrány Emese akkor változtatott a táplálkozási szokásain, amikor a táncművészeti középiskolába került. Itt tanulta meg, hogy melyek azok az ételek, amelyek a szervezet terhelése nélkül egész napra adnak energiát számára.

Idővel még jobban elmélyedt a témában, és a vitaminokban és a tápanyagokban gazdag vegetáriánus életmód mellett döntött.

– Egyre több ismeretet szereztem az egészség táplálkozás fontosságáról, amit az évek során szokássá formáltam, és ma már cseppet sem esik nehezemre így táplálkozni, sőt ez vált természetessé számomra. Türelem kell, míg az új szokásokból megszokás lesz, de megéri – zárta szavait.

Étkezési szokásain állapotosan sem változtatott. Ám így is meg tudja adni a szükséges tápanyagokat születendő gyermekének. Mi több: jól érzi magát a bőrében.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fájt a kisfiú lába, ami ezután történt, az megdöbbentő

origo.hu

Megrázó részletek derültek ki a Doktor Balaton sztárjának haláláról

metropol.hu

„Jobb lett volna, ha Pistát felakasztják!” – megszólalt az angyalarcú rendőrgyilkos exe

mandiner.hu

Karate konzervatív: Dominic Raab lehet Nagy-Britannia új miniszterelnöke?

mindmegette.hu

Elképesztő! 5 adag angol reggelit tömött magába 8 perc alatt ez a fiatal nő

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely: A kormány elfogadta az Európai Bizottság javaslatait

vg.hu

Nincs több titkolózás! - újabb elképesztő dolog látott napvilágot Elon Muskról

mindmegette.hu

Szalmonellás csoki-botrány: magyarországi alapanyagból indult a fertőzés a belga gyárban

borsonline.hu

Még előtte állt az élet: Kalandparkban zuhant a halálba a fiatal ápolónő

borsonline.hu

Kiderült: ezzel az ismert zenésszel jött össze Sáfrány Emese

borsonline.hu

Kis híján tragédiával végződött az 5 hónapos baba fürdetése Gödöllőn

borsonline.hu

Újabb fulladásos halál: Barátai kétségbeesetten kiabáltak segítségért

További cikkek

Botrány

A magyar énekesnőt bámulva önkielégített egy férfi a ferihegyi reptérnél

Lamúr

Alekosz heti turnusokban szédítené a kisgyerekes anyukákat