Az Exatlon miatt nem érettségizhetett tavaly Papp Dorci – eláruljuk, vajon idén sikerült-e neki

Az Exatlon miatt nem érettségizhetett tavaly Papp Dorci – eláruljuk, vajon idén sikerült-e neki

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 30. 10:00
A 2020-as Exatlon egykori versenyzője a műsor miatt döntött a halasztás mellett.
Bors

Pap Dorci az Exatlon Hungary második évadában mutatkozott be az országnak. A fiatal lány a Kihívók színeiben egészen a döntőig menetelt, ám végül a pirosak játékosa, Busa Gabriella emelhette magasba a trófeát. Dorci ennek ellenére nem búslakodott, hiszen a második helyet sikerült bezsebelnie, ráadásul a műsor óta nagyot fordult vele a világ.

– Nagyon sok minden történt, mióta vége lett az Exatlon második évadának, de talán a legnagyobb dolog az volt, hogy idén leérettségiztem. Múlt héten kaptam meg az érettségi bizonyítványomat, úgyhogy most nagyon boldog vagyok. Természetesen volt egy kicsi ünneplés is utána, de nem vittük túlzásba – kezdte a Borsnak Dorka, aki tavaly az Exatlon Hungary forgatása miatt nem tudott az osztálytársaival vizsgázni, a verseny miatt úgy döntött, idén fogja pótolni azt. Bár már a kezében tarthatja a bizonyítványát, arról egyelőre nincs konkrét elképzelése, hogy a jövőben mihez kezdene. 

– Nehéz megmondani, hogy mit tervezek, nagyon sok minden van a fejemben, úgyhogy úgy vagyok vele, hogy idővel majd kialakul. Egy biztos, az érettségi már a kezemben van, így ez egy biztos alapot ad. Addig is, most élvezem a nyarat. Sok pihenést tervezek és még annál is több programot a barátaimmal. Első körben a Balatonra fogunk lemenni, a szüleimmel pedig Horvátországba tervezzük a nyaralást – árulta el a 20 éves Kihívó. 

Dorci közel öt hónapot töltött távol a családjától, ami nagyon megviselte. 

– Lelkileg nem volt egyszerű az Exatlon versenye, miután hazajöttünk, kellett egy kis idő, hogy feldolgozzam mi is történt. Hónapokig elzárva voltunk, számomra pedig az volt a legnehezebb, hogy nem tudtam az itthoniakról semmit. Ráadásul akkor robbant be a koronavírus-járvány is, én pedig több ezer kilométerre voltam a családomtól. Nem tudom, hogy ez még egyszer megérné-e nekem – mondta az egykori Kihívó, akinek többek között ezért, esze ágában sincs elköltöznie még a családjától.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.