Celeb

Hamar lecserélte MC Hawert 33 évvel fiatalabb szerelme: Az utolsó fél évben már nem működtek az együttlétek sem

SM

Létrehozva: 2021.06.05.

Hosszabb folyamat volt, mire MC Hawer és rajongójából lett párja a szakítás mellett döntöttek. Fanni hamar túllépett a mulatós sztáron. A zenész alig tette ki a lábát Kazincbarcikáról, máris exe új párkapcsolatáról értesült.

Forrás: Facebook

Hawer életének egyik szakasza május 26-án zárult le. Maga mögött hagyta kazincbarcikai életét, és visszaköltözött a fővárosba, ahova mindig is tartozott. Nem bánkódik 33 évvel fiatalabb szerelme után sem, hiszen újra magára talált.

Most úgy érzem magam, mint egy „igazi sztár”. Egy új építésű házban találtam rá álmaim lakására. Távirányítóval kinyitom a garázsajtót, beállok a kocsival a saját helyemre, a lifttel följövök a második emeletre, és már itthon is vagyok. Pazar, olyan, mintha egy elit hotelben lennék – kezdte a Borsnak a mulatós sztár. – Májusban a grafikai munkáimnak köszönhetően – illetve a kiadótól és a jogdíjakból kapott pénzből – szépen lassan sikerült kitermelnem azt az összeget, ami szükséges volt a továbblépéshez. Most itt vagyok, és remekül érzem magam egyedül – mondta.

MC Hawer beismerte: ő is tehet arról, hogy volt barátnőjével eltávolodtak egymástól.

Tudom, hogy minden nő vágyik a gyengédségre, az ölelésre, a törődésre, de előrébb kellett helyeznem a pénzszerzést, hiszen a kiadásokat valamiből rendezni kellett. Az utolsó fél évben már nem működtek az együttlétek sem. A grafikakészítés hozott akkora jövedelmet, hogy meg tudtunk élni, de ez a kapcsolatunk rovására ment, hiszen napi tizennégy órákat ültem a gépnél Fanninak hátat fordítva.

Egykori szerelme nem csinált abból sem titkot, hogy már újra rátalált a szerelem.

Hamar vigaszra talált, alig hagytam el Kazincbarcikát, visszahallottam, hogy már más férfival vacsorázott. Négy nap után pedig friss kapcsolatát is felvállalta. De nem bánkódom, sok boldogságot kívánok neki. Sejtettem én valamit, csak nem láttam, vagy nem akartam meglátni a sok munkámtól. Az utolsó időkben feltűnően hosszúra nyúltak a kutyasétáltatások is. Gyanakodtam, de tudtam, hogy már vége a kapcsolatunknak – fűzte hozzá.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek