Keleti Andrea több évtizede töretlen sikerrel működtette budapesti tánciskoláját. Az 51 éves táncművésznek élete munkája volt az iskolában, ahol a kicsik-, és nagyok tanítása mellett számtalan embernek biztosította a megélhetését. A korlátozások enyhítésével úgy tűnik, van remény mindent újra felépíteni.
– Mi egy vállalkozást működtettünk, ahol alkalmazottakkal dolgoztunk. Januárban kerültünk olyan helyzetbe a korlátozások miatt, hogy a recepciós néninket el kellett engednünk – emlékezett vissza a táncművész. Be kellett látnunk, hogy a helyzet hosszú ideig nem fog változni, és nem tudjuk tovább finanszírozni a tánciskolát. Tisztában vagyunk azzal, hogy rengeteg idő és energia lesz, amire mindent újra felépítünk, de mindent beleteszünk, amit csak tudunk.
Andrea egyelőre csak részmunkaidőben tudja foglalkoztatni a munkatársait, ami komoly adminisztrációs terheket jelent számára.
– Ez most teljesen olyan, mint amikor az ember fiatal korában a vállalkozása elején van. Csak egy picit idősebbek vagyunk. Sosem gondoltunk volna, hogy még egyszer újra kell kezdenünk. Reménykedünk, igyekszünk optimistán nézni előre, a lelkesedésünk határtalan – jelentette ki.Az, hogy most már újra dolgozhatnak, óriási erőt ad számukra. Bár komoly hátráltatás számukra, hogy az aktív korosztályból még sokan nem kapták meg a koronavírus elleni védőoltást.Nagyon örülök, mert jó ideje arra vártunk erre a pillanatra.
Végre beindul egy kis közösségi élet, lassan másfél év után újra találkozhatunk a táncolni vágyókkal, mindenki számára hatalmas töltekezést jelent. Mégsem egyszerű a helyzet, mert még mindig sokan nincsenek beoltva, és emiatt hiába szeretnének jönni, nem tudnak – mondta, majd hozzátette, alig, hogy újra elkezdték a munkát, a nyári időszak miatt ismét néhány hetes leállásra kényszerülnek.
– Minden szempontból rossz időszak ez, mert a nyár időszakra eleve kevesebb az érdeklődés, ilyenkor a nyaralásra készülnek mindenki. Ráadásul sokan hozzászoktak, vagy kényelmesebb, ha internet segítségével tornáznak, és csak kevesebb alkalommal járnak edzőterembe. A tánc olyan műfaj, amit nagyon nehéz online módon tanítani. Egyelőre nem tudunk visszaállni a régi kerékvágásba, nem kizárt, hogy évekbe fog telni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.