Immár hat éve él férjével, Albertóval és két gyerekükkel, a 13 éves Mirandával és a 6 éves Matteóval az Egyesült Államokban Gombos Edina - emlékeztet a Blikk. Az Aktív korábbi műsorvezetője nem tervezi a hazatérést, hiszen úgy érzi, Miamiban mindannyian megtalálták a számításukat. Edina annak idején, amikor felmondott a TV2-nél, nem akarta azt érezni, hogy nem tud tovább fejlődni, emellett valami pluszra is vágyott.
– A motiváció tehát az én krízisem volt, huszonkét évet lehúztam a médiában, minden szegmensét élveztem, mindent kipróbáltam, de jött a negyvenes vízválasztó, és azt mondtam: ennyi volt, kiégtem.
Azt éreztem, nem tudok már hova fejlődni, amit akartam, azt elértem, így kell kiszállnom, amikor a csúcson vagyok, amikor jók a dolgok, nem pedig akkor, amikor ellenkező az irány és lefelé megy – magyarázta akkor vlogjában. Azt is elárulta, munkája miatt kislányával sem tudott elég időt tölteni születése után, ezt pedig nem szerette volna megismételni a kisfiával is. A műsorvezető ugyanis egy olyan YouTube-csatornát indított, amelyen a kinti életüket mutatják be követőiknek.
Edinát rendszeresen kérdezgetik követői, vajon egyszer hazaköltöznek-e Magyarországra, a volt műsorvezető azonban minden alkalommal határozottan elmondja, hogy kint tervezik továbbra is az életüket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.