Megrázó információk kerültek elő a múltból Diana hercegné halálával kapcsolatban. Egy egykori rendőr elárulta: rejtélyes üzenet miatt hallgatta ki Károly herceget. A Scotland Yard korábbi vezetője, Lord Stevens szerint
Diana halála előtt két évvel felkavaró gondolatokat vetett papírra.
A halálos balesetet követő nyomozás során előkerült üzenetről egyértelműen kiderült: a hercegné írta.
„Az életem jelenlegi időszaka a legveszélyesebb. A férjem balesetet tervez az autómmal. Meghibásodott fék és súlyos fejsérülés ad majd szabad utat neki, hogy feleséfül vehesse Tiggyt. Kamilla csak egy csali, ez a férfi a szó minden értelmében kihasznál minket.”
– olvasható a rejtélyes üzenetben, amelyet Diana 1995-ben inasának, Paul Burrelnek írt meg, és amelyben a Tiggyként emlegetett nő Vilmos és Harry herceg akkori dadusára utal.
Burrell 2003-ban megjelent könyvében hozta nyilvánosságra a felkavaró sorokat, az eredeti üzenetet pedig a rendőrség rendelkezésére bocsátotta. Akkor azt mondta:
nem tudom, mi késztethette a hercegnét ezeknek a soroknak a lejegyzésére.
Stevens az üzenet kapcsán Károly herceget is behívta kihallgatásra 2005-ben, ám korántsem gyanúsítottként, hanem mint szemtanú. Mint kiderült, Diana egykori férje semmit sem tudott a rejtélyes üzenetnek még csak a létezéséről sem – ő is a médiából értesült róla.
Az 1997-ben történt balesetről több konteó is született az évek során, ám a legdurvább talán ez, miszerint a balesetet maga Károly herceg rendezte meg. A nyomozás eredményeit 2006-ban tették közzé – ennek részletei egyértelműen arra utalnak, hogy a tragédiát nem rendezték meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.