Úgy tűnik, mindegy, mit tesz vagy nem tesz Tóth Gabi, folyton belekötnek és bántó kommenteket írnak a bejegyzései alá. Legutóbb durva kérdést tett fel neki az egyik követője, mert úgy gondolta, hogy az énekesnő feltöttette a száját. Gabi egy blogbejegyzésben mesélt arról, hogy a fogyása is központi témává vált, ezért úgy gondolta, jobb, ha tisztázza a dolgokat.
A saját bevallása szerint Gabinak mindegy, hogy mennyit mutat a mérleg, elfogadja magát.
– Álszentség lenne azt mondani, hogy én nem szeretem így a testem, mert szeretem, de szerettem szülés után is 90 kilósan, vagy pár évvel ezelőtt, amikor 70 kg-ot mutatott alattam a mérleg. Ha visszanézitek rólam a képeket, akár 17 éves koromig, láthatjátok, hogy minden élethelyzetemben vállaltam a testem... – írta Insta-posztjában az énekesnő, majd hozzátette, soha nem gondolta volna, hogy egyszer ennyit kell majd magyarázkodnia a teste és a pajzsmirigy problémái miatt.
Jelenleg mindegy, hogy mennyit eszik, nem látszik meg rajta, persze a mozgásra is odafigyel.Hannit magamra kötve altatom, vele lépcsőzöm a házban, és ha hiszitek, ha nem, a tesóm okosórája szerint ezzel a módszerrel 55 perc alatt 485 kalóriát égettem el.
Tóth Gabi elárulta, hogy a testvérét, Tóth Verát még soha életében nem bántották annyit, mint amióta lefogyott.
– Ő mindig az iskola egyik legnépszerűbb embere volt, és senki nem a kilókat számolta rajta, hanem inkább imádták a humorát, és egy nagypofájú, jófej lányt láttak benne. Az is volt! Ahogy most is ugyanaz az ember. Az én jólelkű, nagyszájú, baromi jó humorú tesókám, aki ha kimegy a színpadra, kisüt a nap. És most mégis sokan azt mondják róla, hogy megváltozott, pedig ha így lenne, én aztán tudnék róla és szólnék is, arra mérget vehettek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.