Celeb

Súlyos betegség kínozza a TV2 sztárját: szivárgó bélszindrómában szenved a színésznő

Bors

Létrehozva: 2021.05.23.

Törökország egyik legnépszerűbb drámáját hozta el a TV2 a magyar nézőknek: május 17-én indult A nagykövet lánya.

Forrás: TV2

Új sorozat indult a TV2-n: A nagykövet lányát 2019-ben forgatták Törökországban. A szövevényes szerelmi dráma főszereplői Engin Akyürek, akit a Fatmagülből és a Piszkos pénz, tiszta szerelem című sorozatból ismernek a török sorozatok szerelmesei, míg Neslihan Atagül a Végtelen szerelemben játszott főszerepet.

A most 28 éves színésznő azonban nem sokáig alakíthatja a karakterét: ahogy a történet szerint drámai az élete, a valóságban is tartogatott neki jó pár kellemetlen meglepetést a forgatás. Az első évad munkálatai közben ugyanis súlyos betegséget diagnosztizáltak nála, így ki kellett lépnie a sorozatból. A színésznő szivárgó bélszindrómában szenved, amit épp a sorozat forgatásai közben diagnosztizáltak nála.

Súlyos betegség

A betegségben szenvedőknél a bélfal károsodott, ami miatt olyan méreganyagok is a szervezetbe jutnak, amiknek ott semmi keresnivalójuk. A betegek gyakran szenvednek különböző gyulladásoktól, migrénes fejfájástól, ízületi fájdalmaktól, ételintoleranciától.

– Akkor kezdtem rosszul lenni, amikor a sorozatot forgattuk Bodrumban, de sokáig nem szóltam, hogy ne aggódjanak értem. Ugyanakkor nagyon gyorsan fogytam öt kilót és egyre gyengébbnek éreztem ma­gam. Számomra két kiló fogyás is sok, nem hogy öt, ilyen rövid idő alatt. De az emésztőrendszerem gyengülése nemcsak a testem legyengülését hozta, hanem észlelési zava­raim is voltak – nyilatkozta márciusban a színésznő, aki azt is elárulta, két hónapig dolgozott még, miután megtudta a betegségét, de a teste már nem tolerálta tovább a megerőltető munkát.

– Kénytelen voltam közös megegyezéssel távozni. Muszáj volt rendkívül erősen figyelnem az étkezésemre és pihennem, és ezt csak az otthonom nyugalmában tudtam megtenni – magyarázta Neslihan Atagül.

Már 14 évesen szerepelt

Neslihan Atagült már nagyon korán felfedezték, 14 évesen állt először a kamerák elé. Isztambulban, a helyi egyetemen szerzett később színészdiplomát. Hazájában a legjobb színésznők közt tartják számon, a magyar nézők számára pedig a 2012-es A pokol kapujában című filmből is ismerős lehet, amiben a női főszereplőt, Zehrát játszotta.

Szövevényes szerelem

A sorozat több egy romantikus drámánál, a főhősnő története ugyanis olyan kérdéseket feszeget, mint például egy fiatal nő hogy tud manapság szembenézni és megbirkózni a modern társadalmi elvárásokkal vagy a családja felől rá nehezedő nyomással.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188844_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714955112
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191475_auto_resized.jpg
vg.hu

Tiltakozás fogadta Németországban a Budapesten nemrég fellépő orosz operaénekesnőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714955112
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182918_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szeretlek téged minden apró részletedben" - megható sorokkal és szerelmes fotókkal üzent férjének Vasvári Vivien

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/TgyzLcaO8qOnkA1Pni0WHARg7IOPRTZNBWRy77VQm74/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNTQzNDc5NGM3YTQ4ZDRiYzZkYWYzOTdlNzEyYWQ0.jpg
Aggodalom

Megszólalt Madár Vera: elárulta a ma 43 éves színésznő, miért tűnt el