Celeb

Tragédiába fulladt a lánykérés: Húsz perccel a halála előtt kérte meg párja kezét a milliomos üzletember - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.05.10.

7 éve gyilkolták meg a milliomos ékszerkereskedőt, Andy Bush de volt menyasszonya, aki ott volt a gyilkosságnál, csak most szólalt meg.

Bush 2012-ben kezdett el randizni Kukucovával, miután a lány munkát kapott a férfi egyik üzletében, Bristolban. Két évig alkottak egy párt, majd szakítottak. A férfi pár hónapra rá találkozott Mariával, aki Londonban tanult akkoriban. 2014 áprilisában elutaztak a férfi villájába, Esteponába, hogy eltöltsenek egy romantikus hétvégét kettesben – írta meg a The Mirror.

Tragikus lánykérés

20 perccel a halála előtt megkérte a kezemet

— idézi fel a lány a hét évvel ezelőtti tragikus éjszakát. — Emlékszem, odakint üldögéltem Andy autójában. Amikor beléptem, szinte rögtön láttam, hogy piszkos edények hevernek odabent az asztalon, és tudtam, hogy nem mi hagytuk ott őket. Tudtam, hogy valaki van bent. Felmentem az emeletre, ahol megláttam Kukucovát pizsamában. Ekkor láttam őt életemben először. Teljesen üres volt a tekintete— idézi fel Maria, aki ekkor elkezdett sikítani félelmében és visszarohant az autóhoz. 10 perccel később meghallotta a lövéseket a házból.

Nem tudta, mi történik odabent

Sose hallottam még lövéseket, így nem tudtam pontosan, hogy mit is hallok. Azt hittem, hogy csak valami nehéz zuhant le, mintha egy bőröndöt gurítanának le a lépcsőn

— folytatta a tragikus történetet Maria. — Mayka teljesen felöltözve jött ki a lakásból, a haja lófarokban volt összefogva. Azt mondta, hogy Andy üzeni, elviheti az autót — ezután Kukucova elvezetett. 

Láttam a testét a földön heverni, de mégsem emlékszem rá. Mintha ezt az emléket blokkolta volna az agyam

— mondta Maria, aki azóta szintén üzletember lett, de fél, hogy Kukucova visszatér és vele is végez. 

Háromszor lőtt a férfira

Kukucova háromszor lőtte meg az üzletembert, ebből kétszer fejbe, mielőtt elhajott volna a férfi autójával. Átszelte kocsival egész Európát, és meg sem állt szlovákiai szülővárosáig, ahol végül feladta magát a rendőrségen

A malagai rendőrség szerint a gyilkosság indítéka a féltékenység volt, viszont Maria szerint, aki a történtekre most megjelent könyvében emlékezett vissza, ez nem lehet igaz, szerinte a férfi egyik riválisa bérelte fel a volt szeretőt.

Pár héttel azelőtt, hogy megölték, Andy Németországban járt egy ékszerészeti konferencián. Nagyon feldúlt volt amikor visszajött. azt mondta, valaki – szerintem egy rivális vállalkozó – megfenyegette őt a tervei miatt. Szerintünk kukucovának azt mondták, hogy maximum 3-5 évet kaphat a gyilkosságért

— nyilatkozta a volt menyasszony, aki elárulta, hogy Andy egy új üzlet nyitását tervezte Londonban. 

Mayka Kukucovát 15 év börtönre ítélték és ezen felül a bíróság elrendelte, hogy Bush lányának, Ellie-nek 122 ezer font kártérítést fizessen, illetve a férfi nővérének, Rachelnek 30 ezer fontot. A nő, aki korábban fürdőruha modellként dolgozott, fellebbezett a 15 év börtön ellen, arra hivatkozva, hogy az ékszerkereskedő támadt rá először. Ezután használta csak a fegyverét, így önvédelemre hivatkozva 13 évre csökkentették a büntetését. 2029-ben fog szabadulni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714963811
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189297_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188618_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714963811
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap