Celeb

„Nem ez a május lesz, amikor kisimulnak a ráncaink” – Büfékocsikban árul Ördög Nóra

Bors

Létrehozva: 2021.05.08.

Ördög Nóra két forgatási időpont között a balatoni kisbolt költöztetésével van elfoglalva, miközben vészesen közeledik az üdülési szezon. A Nánási család addig is egy büfékocsiban várja a vendégeket.

Forrás: Knap Zoltán

Alig néhány napja derült ki, hogy Ördög Nóra lesz a TV2 Totem című show-jának egyetlen műsorvezetője, és a hétvégén máris újabb kihívás elé kell néznie.

Még februárban derült ki, hogy a Nánási család kisboltja, a Nekem a Balaton nem üzemelhet tovább az eddigi formájában. A szomszédsággal való hosszú küzdelem után Nóráék kénytelenek voltak úgy dönteni, hogy elköltöztetik a boltjukat. Ekkor még arról szóltak a hírek, hogy májusban, a szezon kezdetekor bisztróként kinyit az üzlet, de végül másként alakult.

Bár teljes pompájában még nem látogatható az új balatonakarattyai üzlet, mert a kisbolt költöztetése még nem fejeződött be, de büfékocsiként már várja a Balaton szerelmeseit.

– Bár a költözködés még nem fejeződött be, a hétvégétől már food truck formájában várunk mindenkit – újságolta lapunknak Ördög Nóra.

– Ez átmeneti megoldás, ami azért jött létre, mert bár még nyitva van a régi kisbolt, nem szeretnénk, ha nagy tömeg menne oda, így alternatív megoldás mellett döntöttünk. Jobb a békesség, nem szeretnénk, ha a környéket megint elárasztanák az autók.

Nóra reméli, hogy heteken belül kinyithat az új bolt, de addig még rengeteg teendőjük van, miközben kezdődik a Totem forgatása.

Jó lenne júniusban megnyitni a boltot, és nem csak egy food truckkal várni az érdeklődőket, de nem szeretnék naiv lenni, még sok munka vár ránk. Ez az időszak most talán a legkeményebb. Nem ez a május lesz, amikor kisimulnak a ráncaink.

A beszélgetés közben Nóra férje, Nánási Pál egyetértően bólogat. A család a tervei szerint még a nyár legelején kinyitja az új, autóval is sokkal jobban megközelíthető bisztrót, de addig is minden vásárlót szeretettel várnak egy italra, amelyet a leendő bolt előtt kialakított teraszon lehet fogyasztani.

Feladták a harcot

Ördög Nóra februárban jelentette be, hogy a Nekem a Balaton kisboltjukat költöztetni kell. Az eddigi formájában a bolt közel egy éven keresztül működött, de a helyiek megelégelték, hogy nemcsak a nyaralni vágyók, hanem az ország minden pontjáról érkeztek vásárlók Balatonakarattyára kifejezetten Nóráék boltja miatt. Miután a helyiek ellenérzése odáig fajult, hogy a kisboltot tojással dobálták meg éjszaka, a család belátta, hogy a bolt ebben a formájában nem működhet tovább.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek