Oláh Gergő: a szüleim házasságán a hit segített

Oláh Gergő: a szüleim házasságán a hit segített

család
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 19. 17:46
Bors

A népszerű énekes, Oláh Gergő volt a Duna TV Ridikül című műsorának vendége, aki a keddi adásban a vallási meggyőződéséről és hitéről vallott. A tehetségkutató-győztes személyes történetet mesélt arról, hogyan változtatta meg a hit a családja és a saját életét.

Oláh Gergő gyermekkorában, a szülei példáján keresztül tapasztalhatta meg, mekkora erőt képes megmozgatni a hit, hogyan tudja megváltoztatni egy ember szokásait és személyiségét. Ma már négy gyermek édesapjaként különösen nagy felelősséget érez abban, hogy átadja a vallás és a hit jelentőségét. Korábban sosem mesélt erről, de a Ridikül keddi adásából kiderült, annak idején a saját családja boldogságát is éppen ez mentette meg.

–Volt a szüleim házasságának egy rosszabb időszaka, és édesapámat a hit hozta ki ebből az állapotból. Megtért. A régi, negatív önmagát elhagyja az ember és Isten segítségével egy teljesen új életszakaszba lép. Mi ezt nyolcévesen is észrevettük. Emlékszem, a mai napig édesanyám hangjára, mikor édesapám belépett az ajtón a megtérése napján: Te nem az a Gyuri vagy, aki eddig voltál – vallott a Ridikül műsorvezetőjének, Dióssy Klárinak az énekes.

Az egykori tehetségkutató-győztes saját megtérésének történetét is megosztotta a nézőkkel. Egy lány vitte őt a hit ösvényére: az ő életén keresztül tapasztalta meg, hogy mekkora ereje van annak, ha valaki elkötelezi magát Isten felé.

– Tizenhét éves voltam, amikor az életemben komoly szintre emelkedett a vallás. Egy lány hatására hoztam meg a döntést. Most már tudom, hogy őt használta Isten, hogy engem is rávezessen a helyes útra, azóta teljesedett ki igazán a saját hitéletem. Mindent úgy próbálok tenni, hogy az Istennek tetsző legyen, az ige, a Biblia alapján, mert hiszek abban, hogy a Biblia Isten beszéde. Ha azt megcselekszem, ami ott le van írva, akkor a családomon áldás lesz – fogalmazott az adásban Oláh Gergő, akivel a közmédia nézői a többi között A Dal 2019-es évadában is találkozhattak, ahol a Hozzád bújnék című dallal versenyzett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.