Az Exatlon kezdőjátékosai öt hónapja élnek nyolcezer kilométerre a családjuktól, barátaiktól távol úgy, hogy még csak nem is beszélhetnek velük. Pedig mindenkinek rengeteget jelentene egy-egy kedves szó a mindennapi kőkemény küzdelmek után. Így amikor a kapcsolatteremtés volt a tét, mindkét csapat extra erőket mozgósított, hogy nyerjen. De most is, ahogy az előző két alkalommal, a Bajnokok beszélhettek szeretteikkel.
Én csak két alkalomnál voltam jelen, de nagyon rossz, hogy egyszer sem sikerült
Valószínűleg ennek mentális oka van: annyira szeretnénk, hogy rágörcsölünk, és végül nem jön össze. Anyával és a tesómmal beszéltem volna a legszívesebben, mert ők mindennap néznek, és tudom, hogy nagyon tudtak volna motiválni A Bajnokok már nem egyszer szerezték meg ezt a lehetőséget, és láttuk, hogy az előző alkalom után is felszívták magukat, biztos, hogy most is pozitív hatással lesz rájuk. Nekünk is nagy töltést adott volna, ha hallhatjuk, láthatjuk a szeretteinket. Viszont már annyira közel a vége, hogy nem vagyunk nagyon elkeseredve, hiszen hamarosan hazamehetünk – mondta a Borsnak Wald Ákos.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.