Vasárnap kora délután egy kivételes üzenettel bíró fotót töltött fel a Facebook oldalára Széki Attila, alias Curtis. A zenész szintén fellépett a TV2 Neked énekelek című jótékonysági gálaestjén, melyet azért szerveztek, hogy adományt gyűjtsenek a koronavírus árváinak. Curtis olyan szerencsében részesült, hogy egy öltözőt kapott a két élő legendával.
Rendkívüli kapcsolat fűzi össze ezt a két különleges embert: Charlie és Demjén Ferenc több, mint negyven éve ápolnak szoros barátságot. Míg régen szinte minden héten összefutottak, az elmúlt években drasztikusan megcsappant a találkozások száma, többek között azért, mert Rózsi sok időt töltött kórházban. A két jóbarát kapcsolatára jellemző, hogy Rózsit a betegsége alatt összesen négy ember látogathatta, a szűk baráti körnek pedig tagja volt Horváth Charlie is. Az énekes rendszeresen kereste fel Demjént, akivel megbeszélték, hogy amint lehetőségük lesz, azonnal csapnak egy örömzenélést. Az idő most jött el.
– Nagyon régen nem találkoztunk, örültünk egymásnak – mondta a Bors megkeresésére Horváth Charlie.Jó volt kicsit dumálni, felszabadító érzés a saját közegünkben lenni. Végre nem kórházfalak, hanem muzsikusok, énekesek vettek minket körül. Buli volt, emellett megtiszteltetésnek éreztük, hogy mi is hozzájárulhattunk a gyűjtéshez.
Nemes cél érdekében gondolkodás nélkül megyünk. Rózsi is és én is, ez nem kérdés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.