Elhunyt a Gábor Zsazsát kétmilliárd forinttal átverő bróker

Elhunyt a Gábor Zsazsát kétmilliárd forinttal átverő bróker

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 16. 11:00
A több mint 50 milliárd dolláros Wall Street-i csalássorozatot végrehajtó volt amerikai befektető, Bernard Madoff 82 éves korában halt meg észak-karolinai börtönében ahol 150 éves büntetését töltötte. Átverte többek között a magyar származású gyönyörű színésznőt, Gábor Zsazsát is.
Bors

Minden idők legnagyobb fehérgalléros bűnözőjének a világ 136 országban több mint 37 ezer áldozata volt, akiket összesen 64 milliárd dollárral (18500 milliárd forint) károsított meg, köztük olyan híres és befolyásos embereket, mint a 2016-ban elhunyt magyar származású Gábor Zsazsa. A gazdag színésznő minimum hétmillió dollárt (kétmilliárd forint) veszített azon, hogy a csaló befektetési vállalkozóra bízta a pénzét, de ügyvédje szerint akár tízmillió dollárt is bukhatott.

Piramisjáték

Madoff 1960-ban, 22 évesen alapította meg tőzsdei cégét, a Bernhard L. Madoff Invetsment Securitiest, és annyira sokra vitte, hogy még a Nasdaq elektronikus tőzsde igazgatója is lett. Az 1980-as évektől azonban a cég egy nagy Ponzi-csalássá szélesedett. Ez az átverés a piramisjátékra hasonlít, annyi különbséggel, hogy nem a becsapottak szervezik be a következő áldozatokat, hanem egy központi alak köré szerveződik az egész bűncselekmény.

Világsztárokat vert át

  • Jeffrey Katzenberg, a Walt Disney elnöke
  • Ellie Wiesel Nobel-díjas író
  • Steven Spielberg rendező
  • Kevin Bacon színész
  • Kyra Sedgwick színész
  • John Malkovich színész

A 70 éves üzletember kiemelkedően magas hozamot ígérve vonzotta magához a befektetőket, a bankokat, a befektetési alapokat és a magánszemélyeket egyaránt. Ezekből a pénzekből fizette ki az előző befektetői kört, közben pedig meghamisította cége papírjait, hogy elrejtse ügyfelei elől a veszteségeket.

Fia jelentette fel

A gigantikus csalásra 2008-ban derült fény, amikor a gazdasági válság miatt egyre több befektető próbálta kivenni a pénzét, és nem lehetett mindenkit kifizetni, mivel nem volt miből. Miután egy informátor bejelentette, hogy a bróker 7 milliárd dollárt (2000 milliárd forint) nem fizetett ki, Madoffot a saját fiai vonták kérdőre, ő pedig nekik elismerte, hogy az egész cég „egy nagy hazugság”, ez után a fiai tették meg ellene a feljelentést.

150 év börtönre ítélték

A bíróság az ügyben akkor roppant szigorú ítéletet hozott, és 150 évre ítélte az ügyeskedő bankárt, ami a legnagyobb büntetés, amit amerikai fehérgalléros bűnözőre valaha kiszabtak.

Madoff 2020 elején vesebetegségére hivatkozva kérte, hogy engedjék haza meghalni, de a bíróság elutasította a kérelmét. Fia, apja letartóztatásának második évfordulóján 2010-ben öngyilkosságot követett el mert nem tudta elviselni az apja miatti szégyent, és a folyamatos zaklatásokat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.