Celeb

Komoly harc indulhat Pécsi Ildikó hagyatékáért

Bors

Létrehozva: 2021.04.08.

A színésznő imádott férje halála után módosította a végrendeletét. A változások miatt azonban újabb viszály robbanhat ki a családban.

Forrás: MTI

Két végrendelet maradt a decemberben elhunyt színésznő után. A törvény szerint a későbbit kellene figyelembe venni az öröklésnél, egyelőre azonban nehéz megmondani, mi lesz a hagyatéki ügy vége. Nem kizárt, hogy az új dokumentumot megtámadják.

Szűcs Lajos halála után sok minden megváltozott Pécsi Ildikó családjában, a hosszú éveken át tartó háborúskodás véget ért. A színésznő távozása előtt módosította a végakaratát, ami újabb viszályt idézhet elő – számolt be róla a Story magazin.

A már említett két dokumentumról annyit lehet tudni, hogy míg a korábbi ügyvédi letétben volt, addig a második csak Pécsi Ildikó halála után került a hatóságok látóterébe. A változtatásra pedig azért volt szükség, mert a színésznő más örököst kívánt megnevezni.

Valóban két végrendelet van. Azért tudom ezt ilyen biztosan, mert a másodiknál én voltam az egyik tanú. Ez Lajos bácsi halála után született. Ildikó azért változtatott a korábbin, mert ezt még a férje kérte tőle. Így tulajdonképpen az ő egyik utolsó kívánságát teljesítette a módosítással. A tartalmáról azonban nincs jogosultságom nyilatkozni

– árulta el a lapnak L. Péterfi Csaba.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek