Celeb

Ezért nem tud Harsányi Gábor felhőtlenül ünnepelni

Bors

Létrehozva: 2021.04.05.

Harsányi Gábor megkapta a legrangosabb elismerést, valamire azonban még mindig vár... 

Forrás: Magyar Nemzet

Harsányi Gábor nemrég Kossuth-díjat kapott, ami teljessé tette a szakmai életét, ám a Ripost7-nek elárulta, már csak a koronavírus elleni vakcinát várja és akkor végre ünnepelhet is. A színművész egyre jobban szorong, egyenesen fél a koronavírustól, ami teljesen érthető is, hiszen 75 évesen már bőven a veszélyeztetett korosztályban van.

– Bevallom, egy másik hívást vártam. Amikor csörgött a telefon, azt hittem, hogy a koronavírus elleni oltásra hívnak be, de végül az oltás helyett a Kossuth-díj miatt kerestek. Őszintén szólva, vágyom már a szurira. Vágyom, hogy belém döfjék a tűt, mert akkor végre haladhatunk tovább. Van bennem rossz érzés, hiszen ez a vírus nem játék, és ahogy látjuk, a harmadik hullám még agresszívebb. Dolgozom egy sorozatban, aminek a forgatását már a el kellet volna kezdeni, de jeleztem, hogy bármennyire is kellemtelen, szeretném elhalasztani, mert egyszerűen nem tudnám ugyanazt nyújtani színészileg, miközben félek attól, hogy beteg leszek. Most már ki kell várni az oltást, minden más csak ez után jöhet – jelentette ki Harsányi Gábor.

A teljes interjút a kedden megjelenő Ripost7-ben olvashatja el !

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713529818
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713529818
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713529818
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713529818
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”