Családra vágyik Zimány Linda

Családra vágyik Zimány Linda

család
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 20. 09:45
A jogász, műsorvezető életében központi szerepet játszik a családalapítás gondolata. Zimány Linda szívesen ismerkedne, azonban a vírushelyzet egyáltalán nem kedvez a randizásnak.
Bors

Zimány Linda az ATV-n futó Mondd el Tatár Csillának című műsorban elárulta: egyre inkább foglalkoztatja a családalapítás gondolata.

– Kicsivel több mint két éve vagyok szingli és a Covid-helyzet sem könnyít a helyzeten. Mindig csak arról szólnak a hírek, hogy mennyi új fertőzött van, de azt nem kérdezik meg, hogy van a lelke annak, aki egyedül él – mondta, s hozzátette: 35 évesen már vannak elvárásai a társát illetően. Linda elmondta, mi az, ami megfogja őt egy férfiban.

Az tetszik, ha valaki sármos, humoros, odaadó vagy őszinte. Érdekes, hogy ezek az elvárások a korral is változnak – magyarázta Linda, aki tizenévesen még szívesen kezdeményezett, de már nem tudja elképzelni, hogy ő indítson el egy beszélgetést.

– Ma már zárkózottabb vagyok, és nehezebben nyílok meg. Azt hiszem, még dolgoznom kell ezen a jövőben – mondta őszintén.

Linda úgy érzi, számára azért is nehezebb a randizás, mert amikor már eljutnak arra a szintre, hogy megismerkednek az illetővel, akkor elkezd analizálni és megelevenedik a szemei előtt, vajon hogyan élnének együtt. A modellt egyfajta megnyugvással tölti el, ha annak a férfinak, akivel randizik, már vannak gyermekei.

Ez azért jó, mert megtudhatom, hogyan viselkedik a volt feleségével, foglalko­- zik-e a gyerekeivel, abból látszik igazán, hogy egy igazi férfi. Olyankor mindig be­kapcsol az anyai ösztönöm, talán ezért is szeretném tudni, hogy szépen viselke­- dik-e a gyermekeivel. Emellett ha netán egy nálam 10-15 évvel idősebb férfival hozna össze a sors, akkor jobb, ha elvált az illető, mert az furcsa lenne, ha ennyi idősen még agglegény életet élne.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.