Az elmúlt időszalban egyértelműen az életrajzi filmek és a nagyinterjúk korát éljük, ha csak a legismertebbeket nézzük akkor az elmúlt hetekben megjelent Britney és Tina Turner életéről egy-egy dokumentumfilm, és még Shanon Stone is megjelentetett egy önéletrajzot a napokban.
Erre a hullámra ült fel most Amy Winehouse édesanyja, Janis is, akinek a segítségével készült el az énekesnő életéről készült dokumentumfilm, az Amy Winehouse: 10 év után.
Úgy érzem, hogy a világ nem ismeri Amy igazi történetét, azt, amit én láttam. Keresem azokat a lehetőségeket, amiken keresztül elmondhatom, hogy honnan is jött ő, és amelyek segítségével meg tudom mutatni, hogy milyen is volt igazán
— idézi Amy édesanyját a The People.
Janis az új filmben mindent elmesél lánya betegségéről (Amy Winehouse bulimiával küzdött gyerekkorától kezdve), a drogproblémáiról és a vele való kapcsolatáról.
Egyébként nem ez az első film az énekesnő életéről, hiszen 2015-ben megjelent egy dokumentumfilm, ami végül Oscar-díjat is kapott, viszont ez az első film, amit a családja is támogat. Az életrajzi film Amy halálának 10. évfordulóján fog megjelenni, július 23-án.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.