Schmuck Andor szociális otthonokban lesz önkéntes

Senki sem tudta, hogy újra iskolapadba ült. Miért nem beszélt erről korábban? 

– Szerettem volna, ha a tanáraim és a csoporttársaim komolyan vesznek. Egy médiakampány rossz üzenet lett volna, sokan biztosan azt szűrték volna le belőle, hogy csak a reklámot csinálom magamnak. Erről azonban szó sem volt. Számomra nagyon fontos volt ez az iskola, és ez az új szakma. Nagyon büszke vagyok rá, hogy 50 évesen képzett szociális munkás lettem.

Miért volt ennyire fontos? 

– Azért mert a nyugdíjasházakba nem lehet bemenni, látogatni egy éve. A szépkorúak szó szerint be vannak zárva. Az emberek talán el sem tudják képzelni, hogy ezeknek az embereknek, akik egy életet végig dolgoztak, milyen most a sorsuk. A prémium szakintézmények kivételével az idős emberek egy éve három, négyágyas szobákban élnek. Nem találkoznak a családjukkal, nem látnak idegent, csak azt a három négy embert, akiket nem maguk választottak szobatársul. Gondoljanak bele: nekünk itt kint az a legnagyobb bajunk, hogy nem mehetünk moziba, színházba, hogy kényelmetlen a maszk… Ők az udvarra mehetnek ki sétálni, de oda is csak akkor, amikor engedélyt kapnak. Egy éve nem látták az utcát sem, ahol élnek. Ez az igazi Való Világ villa, csak innen nincs kijutás.

A tanfolyam alatt milyen tantárgyakat kellett elsajátítania? 

– Szakintézményi ellátást, otthoni ápolást és nappali ellátást is.

Ezt úgy kell elképzelnünk, hogy Schmuck Andor, akit az egész ország ismer, ott áll egy betegágy felett és...?

– És pelenkáz. És felfekvést ápol, etetés után ágyat takarít.

Volt olyan ápoltja, aki felismerte?

– Természetesen volt, de hadd legyek nagyon őszinte: Van olyan állapot, amikor az embernek fogalma sincs arról, hogy ki teszi tisztába. És talán mindegy is.

Azonkívül, hogy újra látogathatja az időseket, mihez kezd ezzel a szakmával? 

– A munkáim mellett önkéntesként fogok dolgozni heti több napon át, szociális intézményekben. Emellett szeretném, ha egy kicsit több figyelmet kapnának a társadalomtól a szociális szakdolgozók, mert nagyon megérdemlik az elismerést. Elképesztő fizikai és lelki munka az, amit nap, mint nap elvégeznek. Nem is értem, hogy tudják letenni esténként ezt a csomagot. Számomra ez volt a legnehezebb… Nem hazavinni azt a sok mindent, amit napközben óhatatlanul is tapasztaltam. A halált, ami mindennapos vendég egy ilyen intézményben, a reménytelenség, az elbutulás folyamata, a magány. Nehéz a bőrünkön tapasztalni az elmúlást.