Végre fellélegezhet Radványi Dorottya – Megkapta a védőoltást

Végre fellélegezhet Radványi Dorottya – Megkapta a védőoltást

Radványi Dorottya
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 26. 10:00
A Hogy volt?! és Bartók Rádió műsorvezetője is túl van a koronavírus elleni első vakcinán. Radványi Dorottya úgy érzi, ez egy belépő a régi életébe, amit már bizakodva vár, hogy visszatérjen.
Bors

Az első oltásának élményéről számolt be a Bors érdeklődésére Radványi Dorottya.

Szülei kapták meg először az oltást

Elsők között szüleimet értesítették, hogy megkaphatják az oltást. Édesapám 90. évében járva volt a legelső a családban, majd másodiknak édesanyám kapta meg a Pfizer vakcinát. Mindkettőjüket más-más helyszínre vittem el az oltásra. Hál isten minden rendben van velük és én is nyugodt vagyok afelől, hogy biztonságban tudhatom őket – mesélte el a műsorvezető.

Kínai vakcinával oltották be Dórit

– A napokban jött a telefon, hogy én is sorra kerülök. Nekem a kínai oltóanyagot ajánlották fel. Mielőtt rohantam volna oltatni az orvos nagybátyámmal egyeztettem róla, aki a legnagyobb nyugalommal ajánlotta. Sőt, azt javasolta, hogy a férjemmel együtt kapjuk meg az oltást, mivel egy háztartásban élünk – folytatta történetét Radványi Dorottya, aki a sportos énje miatt az oltása másnapján már egy kis testedzést is beiktatott.

Nagyon flottul zajlott az oltásom. Bementem a megbeszélt időpontra és senki nem volt ott rajtam kívül. Megkaptam a karomba az oltóanyagot, ami után távoztam. A házirovos azt javasolta, hogy ne sportoljak: természetesen másnap már edzettem is. Az izom fájdalmon kívül semmi bajom nem volt. Már a védettségi igazolásunk is megérkezett postán. Ami azért is megnyugtat, mert tudom, hogy a második oltásom már csak egy emlékeztető lesz a szervezetnek, de már védett vagyok. Bízom benne, hogy mihamarabb visszatér az életünk a régi kerékvágásba. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.