Celeb

600 milliót keresnek Fekete Dávidon a károsultjai

Bors

Létrehozva: 2021.03.16.

Ma este a Tények Pluszban szólalt meg két férfi, akik súlyos vádakkal illették az énekest. Az egyikük azt állítja, még a házát is elvesztette a hiszékenysége miatt. 

Arcukat nem vállalva, de igazságérzetüknek annál nagyobb hangot adva szólalt meg a TV2 kameráinak az a két győri férfi, akik állítása szerint az egykori Megasztáros, Fekete Dávid sok pénzzel nem tud elszámolni. 

A botrány napokkal ezelőtt robbant ki: Dávid előbb egy Facebook posztban azt írta, hogy a felesége elhagyta és megcsalta őt, majd pár napra rá kiderült, súlyos anyagi gondokkal küzd. Az autókereskedése csődbe ment, a saját bevallása szerint is százmilliókkal tartozik a volt kuncsaftjainak. Dávid azzal védekezett: nem készakarva károsította meg az embereket, hanem rossz üzleti döntéseket hozott. 

Cégeket rántott meg, ha kellett magánszemélyeket. Nagyon komoly pénzekre. Itt nem 100 ezrekről beszélünk, hanem kemény 10 -100 milliókról – mondta a TV2 kameráinak István, az egyik győri férfi, aki azt állítja, hogy neki közel félszáz millióval tartozik Dávid. 

– Rábíztam autókat, pénzeket is, amiket ő szépen eltüntetett. Nyáron körülbelül olyan 150 millió forint fordult meg a kezében, abból nekem egy forintot nem törlesztett. Per pillanat én olyan 40-50 millió körül saccolom az én történetemet – fogalmazta meg a súlyos vádakat a férfi, aki szerint Dávid átverte őt. 

– Lehozta nekem a csillagokat is, ígérte, hogy egy hónapon belül elutalja a pénzt – mondta a férfi, aki szerint lett is volna miből törlesztenie Dávidnak, hiszen 73 millió forint hitelt vett fel a felesége nevére. A férfi szerint Dávid adóssága több százmillió forintra rúg. 

Az ismerősi körömben összeszámoltuk a hiányokat, körülbelül 600 millió forint. 

A másik nyilatkozó, egy győri autókereskedő már azt állítja, hogy az otthonát veszítette el Fekete Dávid miatt.

– Szörnyű. A feleségem hat hónapos terhes, most költözünk ki a házunkból. Leírhatatlan fájdalmak ezek. Rábíztam az autókat és a pénzeket, amiket ő szépen eltüntetett. Hónapok alatt rengeteg autó tűnt el, amit bizományba adtam neki – mondta a férfi. – Családokat, egzisztenciákat tett tönkre. Nem is értem, hogy meri ezt megtenni! 

A két győri férfi már megtette a feljelentést a rendőrségen. 

Kerestük az ügyben Fekete Dávidot, szerettük volna, ha személyesen reagál ezekre a durva vádakra, de az énekes lapzártánkig – ahogy a Tények Plusz szerkesztőinek, úgy nekünk sem reagált a megkeresésekre.

A házassága is tönkrement

Az énekes minden tekintetben padlóra került. A rossz döntései miatt nem csak eladósodott, de úgy fest a magánélete is romokban hever, a feleségével, Reginával a kapcsolata menthetetlenül megromlott. A fiatalasszonyt a felvett hitelek nagyon nehéz anyagi körülmények közé taszították, amiért nem bocsát meg.

– Nincs visszaút. Régóta érett bennem és egyébként szerintem benne is ez a szakítás. Nem fogok, nem tudok megbocsátani neki bizonyos dolgokat, fájdalmakat, amiket okozott, és amiket egy életen át cipelek majd, de ő a fiam édesapja, úgyhogy valahogy rendeznünk kell a viszonyunkat. – nyilatkozta lapunknak Regina.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek