Celeb

Borzalmas tragédia sújtotta L.L. Juniort – az egész család gyászol

Bors

2021. március 24. szerda 13:25

Gyászol a zenész családja.

Forrás: Végh István

Az Index értesülései szerint meghalt L.L. Junior nagymamája. A hírt a zenész is megerősítette, anyai nagymamája, Rézműves Mária 95 éves volt, kedden aludt el örökre.

Rézműves Mária 1927. január 31-én született, nyolc gyermek, közel kétszáz unokája, dédunokája, ükunokája született. L.L. Junior nagymamájáról múlt pénteken derült ki, hogy koronavírusos.

– A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jánkmajtison lakott Mámi, ahogy mindenkit ismerte. Onnan kaptuk a hírt, hogy beteg lett, azonnal odautaztunk anyukámmal, nagynénémmel. Ápolták, fürdették, ellátták, majd pénteken került kórházba. Azt mondta az orvosa, hogy hamarosan kiengedik, átfutott rajta a kór.

Sajnos nem így lett, tegnap megebédelt, elaludt, és többet nem ébredt fel 

– nyilatkozta a lapnak a zenész. Mint mondja, a romáknál régi tradíciója van a virrasztásnak, de családját nem akarja a messzi településre engedni, mert félti őket a járványtól.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16066074_auto_resized.jpg
origo.hu

Levetkőzött Nádai Anikó, megmutatta a testét - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15853_resized.jpg?avcount=1686042916
origo.hu

Felére zsugorodott Korda György és Balázs Klári élete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067094_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Titokban költözött be az új otthonukba Balázs Klári és Korda György

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064609_auto_resized.jpg
vg.hu

Elözönlötték Magyarországot a húszezresek, nesze neked bankkártya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064686_auto_resized.jpg
ripost.hu

Darabokra szedték a sztárséfet: “Valahol felsír egy gyermekortopédus"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16068192_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nagy Ervin nagyon mélyre süllyedt, felháborító tettére nincs bocsánat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15858_resized.jpg?avcount=1686042916
origo.hu

Drámai katasztrófa: hatalmas robbantás Ukrajnában, menekítik az embereket - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16065064_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan, mint a nagyié: cukormentes cseresznyelekvár 30 perc alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15820_resized.jpg?avcount=1686042916
life.hu

Multifokális lencse 50% kedvezménnyel (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15830_resized.jpg?avcount=1686042916
hirfm.hu

Elindult Magyarország legújabb rádióállomása! Hallgass bele!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újra szerelmes! Magyar focista rabolta el Schobert Lara szívét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15861_resized.jpg?avcount=1686042916
vg.hu

Állásbörze a város felett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/3feKO9VydhlGg0Vk9CR2pKYDGhvzA4jLyrE0Wl6n-_M/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE4NTEzMTNiZWVjMzRiMWU4NTE2ZDEyNmE4OTY0NDVl.jpg
Omlásveszély

Kifakadt Cinthya Dictator: Életveszélyes, ami a VI. kerületben zajlik!

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/qAP1hJ5ij9Ar8yImWYIX_noRaF6T0q-mHSGEzAhWvqg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZlMDMxMGVkZmMxZDQ2ZWViZWQ1MmVmOGY3MzZmOGU4.jpg
Otthon

Társasházba költözött Korda György és Balázs Klári: "Szeretettel fogadtak minket a szomszédok"