Várta már az oltást: Moderna vakcinát kapott Láng József és a felesége

Várta már az oltást: Moderna vakcinát kapott Láng József és a felesége

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 28. 10:30
Dodi bácsi és a felesége, Zsuzsa asszony is túl van az első szurin. Végre láthatta a családját, de a puszilkodással még várnak.
Bors

Moderna vakcinát kapott a 87 éves Láng József. A színművész nagyon várta, hogy túl legyen a védőoltáson, mint ahogy azt is, hogy újra megölelhesse családtagjait. Három héttel ezelőtt kapta meg a koronavírus elleni védőoltást a József Attila Színház Örökös Tagja.

Már várták a szurit

– Nagyon vártuk a feleségemmel, hogy mi is megkapjuk az első adag vakcinát. A háziorvos értesített minket, a megadott időpontban jelentünk meg nála, és a Modernával oltottak be mindkettőnket. Túl vagyunk rajta. 20-30 percet várakoznunk kellett, de azon kívül, hogy Zsuzsa egy picit fájlalta az oltás helyét, nem voltak tüneteink – mondta a Borsnak Láng József.

csak a kertben sétál, vigyáz magára

– Április hatodikán kell újra megjelennünk, addig továbbra is vigyázunk magunkra. Hetente egyszer hagyom el az otthonunkat, igyekszem minél többet sétálni a kertünkben – fűzte hozzá Dodi bácsi, majd elárulta, abban a szerencsés helyzetben van, hogy fiát és unokáit gyakorta láthatja, ám már régóta nem ölelhette őket magához.

Csak az időjárás viseli meg

– A közelünkben laknak a gyerekek, naponta találkozunk. Főleg ők járnak bevásárolni. Most volt az egyik unokám 20 éves, egy ebéddel megünnepeltük, de még a puszilkodásra várnunk kell – mondta a kitűnő egészségnek örvendő színművész, majd hozzátette, egyetlen probléma nehezíti meg a mindennapjait.

– Jó ideje küzdök a térkopásommal, kicsit nehezebben megy a leülés és a felállás, de be lehet járatni. Az időjárás-vál­tozást is meg szoktam érezni, mindez csak apró dolog, próbálom megszokni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.