Jonah Hill annyi kamukokaint szívott A Wall Street farkasa forgatásán, hogy kórházba került

Jonah Hill annyi kamukokaint szívott A Wall Street farkasa forgatásán, hogy kórházba került

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 29. 18:30
Komoly betegség támadta meg a szervezetét.
Bors

Rengeteg színész képes bármit megtenni, hogy hitelesen alakítsa karakterét. A 37 éves Jonah Hill ezt be is bizonyította: egyik szerepe miatt ugyanis egyenesen a kórházban kötött ki.

Jonah Hill egy korábbi beszélgetős műsorban részletezte, mi történt vele pontosan A Wall Street farkasa című nagysikerű mozifilm forgatása után. Szerepe szerint Hill rengeteg kokaint szív, amit a valóságban porrá zúzott D-vitaminnal oldottak meg – ez okozta végül a színész vesztét.

Olyan sok kamukokaint kellett szívnom, hogy hörghurutom lett, három hétig kórházban kezeltek

– részletezte a színész, majd hozzátette: – Ugyan csak vitaminpor volt, de ez ugyanúgy károsítja a tüdőt, ha túl sok kerül oda.

Hill elmondta: hét hónapon keresztül, minden egyes nap szívta a port.

A 2013-as film egyébként nem csak emiatt különleges a színész számára: miatta kapta meg például a legtöbbet káromkodó színész címét is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.