Celeb

Exatlon Hungary: Izzik a levegő Szabó Franciska és Szarka Ákos között - Videó

Bors

Létrehozva: 2021.03.01.

Még titkolják vonzalmukat egymás iránt, de a rajongók abban bíznak, hogy  Szabó Franciska és Szarka Ákos végre egymásra talál.

Forrás: TV2

Egészen különleges évada ez az idei az Exatlon Hungary-k történelmének: egyrészt a versenyzők tele vannak sérüléssel, másrészt mintha minden eddiginél több szerelem szövődne a játékosok között.

Korábban a Kihívók két versenyzője töltött feltűnőek sok időt együtt, aztán az is kiderült, hogy Viktor jó eséllyel belezúgott Dóriba. Most pedig Szarka Ákos és Szabó Franciska románca kezd kibontakozni, ami már a rajongóknak is feltűnt, amikor meglátták, Ákos milyen egyedi és bensőséges módszerekkel próbálja megnyugtatni és vigasztalni bajnoktársát.

A rajongók szurkolnak Francinak és Ákosnak

Mint ismert, Franci súlyos sérülést szenvedett az egyik pályán múlt héten, ma este az adás előtt pedig az is kiderül, folytathatja-e egyáltalán a versenyt, ezért van szüksége minden biztatásra és erőre, amit a csapattársai nyújtani tudnak, hiszen ez egy lelkileg is megterhelő időszak számára. A Bajnokok igyekszenek jobb kedvre deríteni őt, Ákos és Franci között viszont érezhető, van valami a levegőben, ami több mint puszta barátság és egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Ezt a kommentelők is észrevették és bíznak benne, hogy a két Bajnokot összehozza a verseny.

Mennyire édes Ákos ahogy próbál erősnek tűnni, aztán csak elérzékenyül ő is - írja ez egyik rajongó, majd jön a többi válasz arra utalva, szurkolnak a párosnak, hogy egymásra találjanak.

Tudom, hogy ez sportverseny, és az a lényeg, nem a szerelem meg ilyenek, de remélem összejönnek - vélte egy másik kommentelő.

Azért Ákost már jó rég óta dicsérgeti Franci, meg mikor ő választott Daninak párbajellenfelet, egy pillanatig sem akarta Ákost küldeni, a masszázsnál is rögtön Ákoshoz ment oda, meg volt több gesztus is. Eddig Ákoson nem láttam, hogy ezt viszonozná, viszont most leplezni sem tudta, hogy zavarban van, a medáljáték előtt is tisztára úgy beszélt Franciról, mintha többet érezne iránta - tapintott a lényegre egy másik hozzászóló.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715033713
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182487_auto_resized.jpg
ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715033713
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715033713
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715033713
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség