Évek óta halogatta: Szívbetegségéről vallott Vastag Tamás

Évek óta halogatta: Szívbetegségéről vallott Vastag Tamás

Vastag Tamás
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 01. 04:00
Csaknem három évtizedig veleszületett szívbetegséggel élt együtt Vastag Tamás. Tudta, hogy meg kell műteni, de mindig halogatta a beavatkozást. Végül a karanténidőszakban rászánta magát, és örül, hogy megtette.
Bors

Hosszú évek hallgatása után rukkolt elő új dallal és klippel Vastag Tamás, Fonogram-díjas énekes. A zenei pályafutásának parkoltatása nem tudatos döntés volt, a 29 éves művésznek egyszerűen nem maradt ideje zenei karrierje építésére, de arra sem, hogy egy régóta halogatott műtétet elvégezzenek rajta. A koronavírus azonban az ő életében is átírta a fontossági sorrendet.

– Az egyik színházi feladat hozta a másikat, mire felocsúdtam, már ott tartottam, hogy a színház és a gyerekek mellett nem maradt időm dalt szerezni – meséli a Bors megkeresésére Tamás. – Aztán „nagyon jó” ritmusérzékkel, pont a lezárások előtt úgy döntöttem, váltok. Jeleztem a színházban, hogy a jövőben egy kicsit megint a zene felé szeretnék fordulni.  

A zenész természetesen ironizált, amikor jó ritmusérzéket említett, hiszen míg a színházakban dolgozó művészek már próbálhatnak, online előadást tarthatnak, addig a zenészek lassan egy éve fellépés nélkül maradtak. Bár, adódik időnként néhány lehetőség.

– A karantén alatt a barátokkal rengeteg időt töltöttünk ötleteléssel, zenéléssel, ezekből a beszélgetésekből született meg a “Harangok” című dalom is, köszönet érte Patocska Olivér, Barabás Dávid és Tóth Zsuzsi barátaimnak.

Ehhez a dalhoz készült klip is, ami többek között azért különleges, mert Tamás két fia, a négyéves Samu és a hároméves Péter is szerepet kapott benne. Kivételes alkalom, hogy a gyermekeimet szerepeltetem, nem mutogattam őket eddig, és ezután sem fogom – meséli Tamás. – A Harangok című dalhoz készült klip azonban egy önéletrajzi ihletésű dalhoz készült, a fiatalkori énemet játssza el a nagyobbik fiam, Samu. Mivel a gesztusai tökéletes másolatai az enyémnek, hasonlít is rám, nem volt kérdés a választás.

A zenészt nem csak az alkotásban segítette a karanténidőszak, a leállás alatt végre rávette magát arra a szívműtétre, melyet már évekkel ezelőtt el kellett volna végezni. A rendetlenkedő szíve ugyanis a legváratlanabb szituációkban hozta kellemetlen helyzetbe, néhányszor koncerten is.Ugyanaz a szívbetegségem, mint Majkának: egy velem született ritmuszavar, amit katéteres műtéttel állítottak helyre – mondja Tamás. – Már jó ideje meg kellett volna csináltatni, mert időnként furcsa tüneteket tud okozni. Rossz érzés, amikor a normális tempó mellett beüt egyet a szív, pláne, ha az ember a színpadon áll. Időnként előfordult velem, ilyenkor igyekeztem úgy tenni, mintha mi sem történt volna.

Tamás azt mondja, hogy ezzel a problémával – ha nem műtik meg – valamennyit romlott volna az életminősége, úgyhogy áldja a sorsot, hogy túl van rajta.

 Dr. Gellér László professzor kezei között, a Városmajori Klinikán, igazán biztonságban éreztem magam, már a műtét másnapján arra gondoltam, hogy miért nem jöttem előbb ide...Sokkal jobbnak érzem most a szívemet, felszabadító érzés túl lenni a beavatkozáson.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.