„Az orvosom decemberben azt mondta, hogy vélhetően ez lesz az utolsó karácsonyom” – drámai vallomást tett az énekesnő

„Az orvosom decemberben azt mondta, hogy vélhetően ez lesz az utolsó karácsonyom” – drámai vallomást tett az énekesnő

énekesnő
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 14. 18:00
Sarah Harding, a Girls Aloud nevű brit lánycsapat tagja emlőeltávolító műtéten esett át, de a daganat visszatért a szervezetébe.
Bors

A 39 éves hölgyet még tavaly nyáron diagnosztizálták mellrákkal. Ezután át is esett a fenn említett masztektómián, amit intenzív kemoterápia követett. A legfrisebb vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy a rossz indulatú daganat terjedése nyomán az énekesnő gerincén is képződött áttét - írja a brit Mirror.

A Times által megjelentetett könyvében Harding így mesél a történtekről:

Az orvosom decemberben azt mondta, hogy vélhetően ez lesz az utolsó karácsonyom.

A sztár jelenleg abban a stádiumban van, hogy nem lehet megjósolni, mennyi ideje van hátra. Jelenleg a gerincét illető kezelési lehetőségeket mérlegeli, mivel az ott keletkezett tumor mára az agyát is elérhette.

Egy biztos: a haját féltő hölgy nem kíván részt venni sugárterápián. Tisztában van vele, hogy ezt egyesek merőben hiú hozzáállásnak tarthatják, ugyanakkor kijelentette:

"Ha már csak pár hónapom van hátra, nem éri meg megkopaszadnom."

Harding jelenleg hátralévő élete minden egyes percét élvezni szeretné, és arra sem kíváncsi, hogy ezt még meddig teheti, éppen ezért nem kért pontos jóslatot az orvosoktól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.