Szomorú hírre ébredhettek szombat reggel a Mintaapák című sorozat rajongói: a Blikk információi szerint ugyanis a Klárát alakító Polyák Lilla a széria harmadik évadában már nem áll kamerák elé.
A lap úgy tudja, hogy a Lilla által megformált karaktert egy leforgatott, de még adásba nem került részben írják ki, így a harmadik évad tavasz végén kezdődő munkálataiban már nem vesz részt.
A TV2 megerősítette a hírt. Nyilatkozatukban elmondták: vérfrissítés miatt döntöttek úgy a producerek, hogy Kovács Klára történetét lezárják.
– Polyák Lilla távozása kizárólag az új történetszál megjelenésével függ össze. Minden sorozat életében egy újabb szezon indulása lehetőséget ad a megújulásra. A Mintaapák harmadik évada az új karakterek megjelenésével minden eddiginél izgalmasabb fordulatokat tartogat a nézőknek. A folytatásban nem szerepel Klára karaktere, az őt megformáló Polyák Lillának ezúton is köszönjük a munkáját.
Az első évad után több szereplő került ki a sorozatból: Fenyő Ivánt kirúgták, emellett Kovács Patrícia és Szabó Kimmel Tamás szinte egyidőben (alig egy nap különbséggel) jelentette be távozását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.