Rossz anyának érezte magát a szülés után Földes Eszter, a színésznő nehezen élte meg, hogy az anyaság számos gyerekkori traumát hozott elő belőle, szakemberhez is kellett fordulnia. Ezekről Kiss Virág YouTube-csatornájának legújabb adásában beszélt, amelynek témája a császármetszés volt.
Azt terveztem, hogy természetes úton fogok szülni, de 8-9 óra után úgy döntöttek, hogy császár... Kiderült, anatómiai okok miatt nem is tudtam volna természetes úton világra hozni a gyermekemet, ráadásul el is altattak, mert nem tudtak elérzésteleníteni
– emlékezett vissza kisfia születésére Földes Eszter, akit az az egy dolog zavart, hogy az altatás miatt nem láthatta férje arcát, amikor világra jött a gyermekük. A műsor alatt Kiss Virág rákérdezett arra is, hogy a színésznő kérte-e szakember segítségét, hogy lelkileg fel tudja dolgozni a szülést.
Igen, végül kértem. Nekem az, hogy megszületett a kisfiam, számtalan gyerekkori traumát hozott fel, amire egyáltalán nem számítottam. Volt egy olyan pont, az első három hónap után, hogy én valahogy ki akarok ebből a dologból menekülni. A kisfiamat okoltam emiatt, illetve nem őt, hanem hogy megszületett. És rájöttem, hogy egyáltalán nem ez a probléma, és nagyon rossz anyának éreztem magam. Borzasztóan bizonytalan voltam, hogy ha valaki, akkor én most nagyon mellényúltam ezzel, rettegtem és szorongtam, mert szerettem volna jól csinálni
– mesélte Földes Eszter, aki közben rájött, hogy kisfia születése – aki idén lesz három éves – olyan traumákat hozott fel, amikkel szembe kellett néznie, ez pedig rengeteg munka.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.