Pachmann Péter: Egyedül vetek számot az elmúlt 50 évvel – interjú

Közeledik az ötvenedik születésnapja. Ez egyfajta fordulópont az ön számára, vagy úgy gondolja, hogy ez is csak egy szám?

Azt szokták mondani, hogy az ötven az új harminc. Ez a generáció már nem azt az életmódot folytatja, mint amit a velem egykorúak száz évvel ezelőtt éltek. Intenzíven éljük a mindennapjainkat, és új dolgokat szeretnénk alkotni. Büszke vagyok a sikereimre, és jól érzem magam a bőrömben.

Ha tehetné, akkor visszapörgetné az idő kerekét, netán van olyan döntése, amit megbánt?

Azt mondhatom, hogy nincsen, mert az esetleges tévedéseknek vagy hibáknak köszönhetően váltam azzá, aki ma vagyok. Talán egy dolog van, amire némi hiányérzettel gondolok vissza: én inkább magányos farkas vagyok, mégis éveken át kosárlabdáztam. Azt hiszem, egy egyéni sport jobb lett volna, mert a csapatból nem mindenki törekedett arra, hogy a legjobb formáját hozza. Egyébként sikeresnek tartom magam az élet minden területén, talán a kosárlabda az egyetlen, amiben nem tudtam szép eredményeket elérni.

Az életünk történései az arcunkra vannak írva. Ezzel mennyire ért egyet, vannak olyan vonásai, akár ráncai, amikre szívesen néz rá?

Nekem is vannak apróbb ráncaim, viszont, azt hiszem, büszke lehetek arra, hogy ha egy teljesen ismeretlen ember leül velem szemben, akkor nem mondja meg, hogy idén ötvenéves leszek. Ilyen szempontból sincs szégyenkeznivalóm, jóleső érzés, amikor rácsodálkoznak a koromra.

Rengeteg élményt gyűjtött az elmúlt évek alatt. Van bakancslistája olyan tételekkel, amiket szeretne még kipipálni? Akár extrém dolgok vagy félelmek, fóbiák legyőzése?

Igazából nincs, úgy érzem, mindent megtapasztaltam. Rengeteg izgalmas, vidám és szomorú élményem is volt. Extrém dolgokat biztosan nem próbálnék ki, mert nem vagyok annyira bátor. Nem ugranék ki egy repülőből, ehelyett imádnám, ha egyszer a saját ötleteim alapján filmet rendezhetnék.

„Ötven én, ötven káprázat” címmel indított egy emléksorozatot a Facebookon, amiben nagyon izgalmas, személyes történeteket oszt meg az életéből.

Mielőtt belekezdtem, átgondoltam, hogy egyáltalán van-e ötven olyan történetem, ami említésre méltó. Számomra mindegyik végtelenül kedves. Azt hiszem, mindig jó időben voltam jó helyen. A pályám elején abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy beszéltem angolul, fiatal és ambiciózus voltam. Európa különböző országaiba juthattam el kormánydelegációval, ennek köszönhetően pedig kinyílt számomra a világ. Borzasztóan hálás vagyok azért, hogy ez megadatott nekem.

A történetek között van sok igazán izgalmas is, mint például amikor egy bálnának köszönhetően a pokol kapujában érezte magát.

Valóban, a bálnás sztori fiatalkorom legszebb nyarához kötődik, amikor 1994-ben egy bérelt autóval bejártuk Kanadát és Amerikát a barátaimmal. Az egyik folyótorkolatnál egy csónakban ülve bálnákat csodálhattunk meg testközelből, ami nagy élmény volt. Azonban rettentően ijesztő is, mert az egyik pillanatban két hatalmas állat összecsapott, valószínűleg a területért harcoltak. Az egyik bálna a mélyből a felszínre úszva kinyitotta a száját, ami végtelenül furcsa és ijesztő volt, ott lepergett előttem életem filmje.

Többször is említette, hogy büszke a sikereire. Szerencsés csillagzat alatt született, vagy a titok inkább abban rejlik, hogy mindig megragadta a kínálkozó lehetőségeket?

Azt hiszem, nagyon lentről kezdtem, én tényleg végigjártam a szamárlétrát. A segéd-hangalámondástól a külpolitikai képek vágásán át mindenfélét csináltam. Nem arról volt szó, hogy valaki felfedezett engem, hanem mindig eggyel feljebb léphettem a szorgalmamnak köszönhetően. Büszke vagyok arra, hogy én mindenért megdolgoztam, nem rokoni, haveri vagy egyéb segítség által jutottam el idáig. Van már ötlete arra, hogy hogyan szeretné megünnepelni a születésnapját? Tervez valamilyen különleges dolgot?

Voltak ötleteim. A kedvenc városom Berlin, illetve az ausztriai hegyekben lapul egy pici falu, ahova rendszeresen járok a gyerekekkel vagy akár egyedül is, mert nagyon jó néha elbújni a világ elől. Ezt a két helyszínt szerettem volna felkeresni, arra gondoltam, hogy beülök az autóba, elmegyek Berlinbe, onnan pedig vonattal utaztam volna az idilli falucskába egyedül. Jó érzés, amikor az embert ünneplik, de úgy gondoltam, az ötvenedik születésnapom mégiscsak egy szép kerek szám, és rólam szól. Semmi gondom nincs a magánnyal, sőt szívesen elmélyedtem volna a gondolataimban, és számot vetettem volna az elmúlt ötven évről. A jelenlegi helyzet ezt lehetővé is teszi, el kellett fogadnom, hogy ezt a szülinapot egyedül ünneplem majd.