Oszvald Marika: Nagyon hiányzik a régi életem!

Oszvald Marika: Nagyon hiányzik a régi életem!

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 19. 08:15
A színésznő ismét világot látna, ha megkapta végre a koronavírus elleni oltást. Egy autós rallyn érezné a legjobban magát. Persze előtte letudja még azt a 10 feladatot, melyek a színházi munkái miatt várnak rá. 
Bors

A színésznő majd kicsattan a tettvágytól, mégis a pálya szélén várakozva telnek a napjai, pont úgy, mint az összes többi előadóművésznek. Oszvald Marika a karantén idejére vidékre költözött, de egy percet sem pihent, már most egyszerre egy fél tucat szövegkönyv hever az íróasztalán. 

– Sok feladat vár rám, hála istennek – mondta energikus hangon a Bors megkeresésére a Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színésznő – Csak lőnék már ki a startpisztolyt! Csak erre várok.

A munkába álláshoz nyilvánvalóan szükség lesz a koronavírus elleni oltásra, már várom nagyon, hogy a háziorvosom jelezzen, sajnos még nem vették fel velem a kapcsolatot – magyarázta, majd így folytatta: – De, ahogy jön a hívás, már repülök is! A pandémia miatt rengeteg előadásunk maradt el, ezeknek a szövegeit veszem át újra, illetve lesz három darab, amit most kell megtanulnom – mondta, aztán hozzátette:

– Én igazán fegyelmezett vagyok, karanténba vonultam, kivárom a soromat az oltásnál, óvatos vagyok, figyelek magamra, de azért már nagyon elég volt! 

Oszvald Marika híres utazó, a hosszú pályafutása során a fél világot bejárta már. Amikor azt kérdezzük tőle, hogy az oltási könyvével a kezében hova menne először, meglepő választ adott: 

– Sok sok vágyam van, hogy hova mennék, de nincs konkrét tervem. A nyitás után az elsődleges feladatom a színház lesz, és majd utána, ha lesz egy kis időm, kitalálom hova mennék. Én nem vagyok ez az előre tervezős típus. Ha felötlik bennem a gondolat, hogy hova mennék, akkor nemsokára oda el is indulok. A Bamako-rallyn beleszerettem Afrikába és az autós sportba is, szóval ha megyek, mindenképpen valami rally-s utat szeretnék megint. Vagy felőlem mászhatunk hegyet is, a lényeg, hogy kaland legyen! Engem senki se képzeljen egy tengerparti üdülőváros homokján sütkérezni, mert a passzivitást a nyaralás alatt sem szeretem. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.