Celeb

Illene hozzá? Új szerepben próbálná ki magát a tévében Curtis

Bors

2021. február 9. kedd 11:45

A járványhelyzet miatti korlátozások következtében – ahogy egyetlen előadó  –  úgy Curtis sem koncertezhet, ám a zenész igyekszik magát elfoglalni. Új zenei projekteken dolgozik, magánélete pedig szárnyal.

Felemás érzésekkel tekint a mögötte álló egy évre Curtis, aki alig várja, hogy a járvány elvonuljon, a korlátozások megszűnjenek és ismét színpadra állhasson.

„Nagy érvágás ez minden művésznek, zenésznek, hogy nem állhatunk színpadra. Sokszor mondják, hogy milyen sok erőt adunk a közönségnek: ez fordítva is igaz, minket is tölt, ha koncertezhetünk. Nagyon nehéz, szomorú időszak ez, de igyekszem alkalmazkodni” – mondta Curtis, aki úgy érzi sokat kapott ettől a korlátozásokkal teli időszaktól is.

„Ha nem áll elő ez a helyzet, soha nem tölthettem volna annyi időt a másfél éves kisfiammal, mint amennyi így megadatott. Sok időt tölthetek a kedvesemmel, aki Győrben van, így nem keveset vezetek, de ilyenkor is zenét hallgatok, ötletelek. Zeneileg egy igazán termékeny időszak áll mögöttem, szinte egyfolytában új szövegeken, dalokon dolgozom” – mondta Curtis, aki úgy tűnik úszik a boldogságban. Szárnyalása a munkában teljesedik ki, számtalan új zenei együttműködést álmodott meg a 2021-es évre.

„Majkával 4 dalt is elkészítettünk, ezek egyelőre a „mélyhűtőben” vannak, de hamarosan elővesszük őket. A Sztárban sztárnak köszönhetően két remek barátra tettem szert, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Szabó Ádámmal februárban jön ki a közös dalunk, de nemcsak vele, hanem Horváth Boldival kiegészülve, hárman együtt is készülünk közös dallal. Szeretem a zenei együttműködéseket, mindig új színt hoznak, inspirálnak. Bár sok mindenkivel dolgoztam már együtt Caramelhez még nem volt szerencsém. Vele szívesen készítenék közös dalt, ahogy örömmel kipróbálnám magam egy zenei műsorban zsűriként is” – árulta el jövőbeli terveit Curtis a Hazai Sláger műsorvezetőjének, Faragó Jankának.

További cikkek

Válás

Kulcsár Edinára is lesújtott a szépségkirálynők átka

Kínos

Olyan intim videót tett közzé véletlenül Tóth Andi, hogy azonnal törölni kellett

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

Zsidók és keresztények, népiek és urbánusok elmúlt évszázadbeli küzdelméről beszélt Márki-Zay a magyar kultúra napján

likebalaton.hu

Mértéktelenül pusztítják a kárókatonák a balatoni halállományt

origo.hu

Vasbottal akarták belőlem kiverni, hogy magyarul beszéljek

kemma.hu

Busz akadt el a tatabányai halálos baleset helyszínénél

vg.hu

Hiába kifogásolta Putyin a nyugat önti a fegyvereket Ukrajnára

ripost.hu

Exkluzív interjú adott Csuti: „A lelkem összetört”

borsonline.hu

Kapszulás kávékat vizsgáltak, szörnyű dolog derült ki róluk

origo.hu

Becsüljük meg, mert ilyen vad kisautó aligha lesz többet