Celeb

Hét év után sem akar nősülni Erdei Zsolt

K. K.

Létrehozva: 2021.02.12.

Ódzkodik az újabb házasságtól Erdei Zsolt. Madár egy viharos válással a háta mögött már sokkal óvatosabban áll az esküvőkérdéshez, s bár párja, Réka nagyon vágyik a frigyre, az egykori ökölvívó hét év után is nagyon bizonytalan.

Forrás: Zih Zsolt/MTVA

Hét év után sem szán­ta rá ma­gát a házasságra Erdei Zsolt. Az egykori világbajnok ökölvívó még 2013-ban vált el első feleségétől, Arabellától, aki mellett megtanulta, hogy nem minden házasság olyan rózsás, mint ahogyan azt sokan elhazudják.

Ma­dár korábbi rossz tapasztalásai mi­att nem akarja feleségül venni Rékát.

A munkám sok éven keresztül behatárolhatatlan, rendszertelen volt, amit a kapcsolatunk is megérzett. Keveset tudtam Rékával és a gyerekekkel lenni, az utóbbi időben azonban valamelyest rendeződtek a dolgok. Amióta a UTE és a Madárfészek Klub szakmai vezetője lettem, a ma­gánéletem is pozitív irányt vett. Este öt órakor általában már otthon vagyok, együtt vacsorázunk a családdal, a hétvégéket pedig szinte mindig velük töltöm.

Néha már túl sokat is va­gyok otthon, de ez legyen a legnagyobb problémánk

– kezdi a Borsnak nevetve Erdei Zsolt, akinek a karantén is jó hatással volt a szerelmi életére.

Közelebb kerültünk egymáshoz Rékával, és már az esküvő kérdése is egyre többször szóba kerül. Egyáltalán nem erőszakos, nem nyomaszt a házassággal, de érzem rajta, hogy nagyon szeretné, ha feleségül venném. Több mint hét éve vagyunk együtt, két közös gyermekünk van, úgyhogy tudom, időszerű lenne elvennem, de én még nem állok készen a házasságra – vallja be Madár, aki szerint a papír nem szól másról, csak arról, hogy a környezetünknek bizonygassuk a tökéletes kapcsolatunkat.

A házasság a külsőségekről szól. Arról, hogy világgá kürtöljük és mások orra alá dörgöljük a boldogságunkat. Elhitessük a környezetünkkel, hogy mennyire kivételes a kapcsolatunk, én pedig ezt nem szeretném elhazudni.

Igenis vannak problé­máink, még ha most rendeződni is látszanak a dolgok.

– Tény, hogy jól megvagyunk, és magam sem értem mire várok, miért nem veszem el Rékát, de őszintén szólva, nincsen kedvem belemenni egy ceremóniába. Lehet, hogy egyszer beadom a derekamat, de azt sem tartom kizártnak, hogy szépen csöndben inkább megúszom ezt az egészet… – magyarázza a családapa, aki szerint semmi különös nincsen abban, hogy 45 évesen, egy csúnya válással a háta mögött nem akar mindenáron megesküdni.

Szerintem egy házasság semmit sem változtat a kapcsolaton. Az eleje persze tök jó, de a vége már kevésbé kellemes. Van némi tapasztalatom, hisz voltam nős, és szerintem nem olyan nagy buli. Ha még egyszer meg is esküdnék, akkor is csak pici, nagyon szűk esküvőt szeretnék, de addig is még sok mindent kell helyrehoznunk, hisz az életemben vannak most sokkal fontosabb dolgok is annál, hogy elvegyem Rékát. Egyébként pedig még a kezét sem kértem meg, úgyhogy előbb arra kéne rászánni magamat…

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek