Celeb

Exatlon Hungary: Ricsi távozása mélypontra taszította a Kihívókat

D. G.

Létrehozva: 2021.02.09.

Úgy látszik a feszültségtől, veszekedésektől kemény napok, majd Ricsi pénteki távozása után nem tudnak kimászni a gödörből.

Forrás: TV2

Nincs vége a kék csapat rossz szériájának, tegnap este még a legerősebb, legstabilabb játékosuk, Bálint sem tudott pontot szerezni. A Bajnokok sima győzelmet arattak felettük, így nemcsak a táborba kellett költözniük, de a következő versenyt 2 pont hátrányból indítják. Úgy látszik a feszültségtől, veszekedésektől kemény napok, majd Ricsi pénteki távozása után nem tudnak kimászni a gödörből.

Nagyon nehéz hete volt a Kihívóknak, a csapaton belüli ellentétek, viták rányomták bélyegüket a játékukra is. A legfontosabb napot, a végjátékot izgalmas küzdelemben, koncentrált játékkal végül a Bajnokok nyerték. Pedig Bálinték már a győzelem kapujában voltak, talán el is bízták magukat, de a pirosak fordítani és győzedelmeskedni is tudtak, így kék fiú párbaj volt. A többiek által csapatkapitánynak kinevezett Ricsi teljesen sima játékban veszített, Benő 4-0-ra tudott nyerni. Távozása még mélyebbre taszította csapattársait, A mindig biztos pont, Bálint a hétfői villajátékban pontot sem tudott szerezni.

Külső szemmel úgy tűnhet, hogy a csapatnak mélypontja van, de annak ellenére, hogy nagyon kikaptunk, én végig azt éreztem a csapaton, hogy nagyon jó kedvünk volt végig és fejben ott tudtunk maradni, nem tört meg minket, hogy le vagyunk maradva

– magyarázta a legfiatalabb versenyző.

Remélem, hogy ez csak egy kis botlás volt, rosszul jött ki a lépés, és a többi napon győzni tudunk és tudunk olyan jól teljesíteni, ahogy szoktunk. Nagyon rossz, hogy Ricsi kiesett, mert az elejétől fogva nagyon szoros kapcsolat alakult ki közöttünk. Fontos tagja volt a csapatnak, folyton biztatta a többieket, ő szurkolt a leghangosabban, mindig ott állt mindenki mellett. Igyekszem erős maradni, és ezzel nem foglalkozni.

Az sem segít a kékeken, hogy új játékos érkezett hozzájuk, Vivien sem a helyét, sem a formáját nem találja egyelőre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714980618
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191621_auto_resized.png
metropol.hu

Így búcsúzik barátjától Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714980618
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián