Celeb

Drámai részletek láttak napvilágot Szilágyi István özvegyének haláláról: így teltek az utolsó napjai

K. K.

Létrehozva: 2021.02.06.

Alig pár órával az özvegy halála után megdöbbentő vallomást tett a Borsnak az elhunyt színészházaspár segítője, Baricz Dezső, aki elmondta, ő hogyan látta Jolika néni szörnyű kálváriáját.

Mint ahogyan arról a Bors is beszámolt, ma reggel hat órakkor, pár nappal a 79. születésnapja előtt halt meg Humenyánszky Jolán, a tragikus körümények között elhunyt színész, Szilágyi István özvegye.

Jolika néni kilenc hónappal imádott férje távozása után adta fel a harcot, s az egykori színészlegendához hasonlóan méltatan és drámai körülmények között tért örök nyugovóra.

A Szilágyi család segítője, a Baptista Szeretszolgálat programvezetője, Baricz Dezső a Borsnak elárulta: Jolika néni a végsőkig bízott gyógyulásában s abban, hogy teljesül egyetlen s utolsó kívánsága.

– Októberben derült ki, hogy rosszindulatú daganat támadta meg a tüdejét, amin már az orvosok sem tudtak segíteni. Noha Jolika néni a végsőkig küzdött és bízva bízott a gyógyulásában, ma reggel hat órakkor mégis feladta a küzdelmet – kezdi lapunknak Baricz Dezső, aki a közösségi oldalán elsőként tudatta a gyászhírt a 78 éves korában elhunyt özvegyről.

A család önkéntes segítője utoljára múlthét pénteken látogatta meg a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban az özvegyet, aki csont és bőrre fogyva, magán kívüli állapotban várta, hogy utolsó kívánsága teljesüljön.

Mindennél jobban szerette volna látni a fiát és Brüsszelben élő unokáját, ám legnagyobb fájdalmára ez már nem teljesült. Pénteken még sikerült néhány szót váltanunk, ám már nagyon le volt gyengülve, csont és bőrre fogyott, s azt sem tudta, hogy milyen hónapot írunk. Szerette volna, ha a közelgő születésnapját a kórházon kívül, együtt ünnepeljük meg, de sajnos ezt sem érhette meg. Egyedül és magányosan, méltatlanul halt meg, s bár vannak rokonai, de sem a testvére, sem pedig unokája nem érdeklődött felőle.

 – árulja el lapunknak Baricz Dezső, aki jól tudja, hogy az özvegyen az orvosok már nem tudtak, a családja pedig nem akart segíteni.

– Amikor novemberben két hétre Ózdra, a testvéréhez került, akkor az állapota nagyon megromlott. Jolika néni a földön aludt, nem evett, nem ivott és 12 napig vécére sem tudott menni. Olyan áldatlan állapotok uralkodtak, hogy Jolika néni engem hívott fel, hogy mentsem ki őt ebből a szörnyű helyzetből. Végül a rendőrök hívták ki a mentősöket, akik először az Ózdi kórházba szállították, majd két hónappal később már a Bajcsy-Zsilinszkybe vitték... Ennek hétfőn lett volna két hete... – mondja elcsukló hangon az önkéntes segítő, akit ma reggel értesítették az orvosok Jolika néni haláláról.

– Egyszerűen nem akartam elhinni. Egy világ omlott össze bennem, bár tudom, hogy neki valahol megváltás volt, hogy az Úr magához hívta. Szörnyű és tragikus élet állt mögött, olyan, ami nem méltó egy emberhez. Nemhogy egy 78 éves idős asszonyhoz, akinek már jártányi ereje sem maradt küzdeni. A minimum amit megérdemel, hogy legalább méltó búcsúztatásban legyen része, de egyelőre fogalmam sincs, hogy miképp fog zajlani a temetése. Az biztos, hogy a Kozma utcai temetőben, imádott férje, Szilágyi István mellett fog nyugodni, de azt, hogy ennek költségét majd ki fogja finanszírozni arról elképzelésem sincs. Remélem a 17. kerületi önkormányzat majd tud segít ebben – zárta. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140220_auto_resized.jpg
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713426310
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139873_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Így kell bánni a bűnözőkkel és Putyin ügynökeivel!” – íme a „toleráns” baloldal, ahogy századszor is büszkén megmutatja magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713426310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713426310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713426310
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére