A koronavírus nem csak a civileket, hanem sok hírességet is újratervezésre kényszerített. Xantus Barbara maszkokat árul egy plázában, Gergely Róbert pedig pizzafutárnak állt, hogy az előadások elmaradása miatt kieső pénzt pótolni tudják a családi kasszában.
Béres Anett is részben a vírus miatt vállalt karácsony előtt munkát az egyik fővárosi plázában, ő manókat és kézműves termékeket árul itt évek óta. Igaz, most maszkban nehezebb őt felismerni, de a Bors szemfüles riporterének sikerült.
– Négy éve minden decemberben itt vagyok, egy barátomnak segítek. De tény, hogy az idei évben minden eddiginél többet voltam a boltban, ugyanis nekem is szűnt meg munkám és így szabadult fel időm. Zsírégető italokat szállítok fitnesztermekbe, ám miután azok ősszel bezártak, így többet tudtam itt lenni – kezdte a Borsnak Anett, aki ebben a helyzetben is meglátta a jót.
– Ez egy nagyon strapás meló, az előző években 10–12 órát álltam a pult mellett, most, hogy korábban kellett bezárni, legalább már hétkor abbahagyhattam. De egyébként kemény csaj vagyok, bírom a strapát és még mindig jobb a boltban állni, mint munka nélkül lenni. Már rég becsavarodtam volna a koronavírus miatt, ha csak otthon ülök – mondta nevetve Anett, akit egyáltalán nem zavar, hogy rajongói a pultban és nem vörös szőnyeges eseményeken látják.
Sokan megismernek, de nem is tartom magam hírességnek. 2004-ben, amikor a mi csapatunk a villában volt, még nem léteztek celebek, mi sem lettünk azok. Nekem pedig mindig is volt civil munkám.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.